Zöldségtárház
épül a Homokháton (* Objektív Hírügynökség 2004. január 24.
)
A mórahalmi Mórakert Szövetkezet az Ipari Parkban az elmúlt év
végén kezdte meg a Homokhát térségi Zöldségtárház kivitelezési
munkálatait - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Csányi László
polgármester. A közel 6000 nm-es komplexum szervesen illeszkedik
az Agrárlogisztikai Centrumhoz.
Forrás...
50 milliárdos
Audi-fejlesztés Győrött (* Origo Üzleti Negyed 2004. január
24. )
Az idei évben 200 millió euró - mintegy 50 milliárd forint - értékű
fejlesztést hajt végre a győri motorgyárban az Audi Hungária Rt.
A tervek szerint a cég 2004-ben 5 százalékkal több motort szerel
össze, mint egy évvel korábban. A motorgyártás mellett egyre kevesebb
kocsi készül Győrött, ugyanakkor a TT sportkocsikat továbbra is
itt gyártják - írja szombati számában a Magyar Hírlap.
Forrás...
Tovább
nő a garéi számla (* Magyar Hírlap 2004-01-24 )
Két kormányhatározat és több mint hárommilliárd forint elköltése
után sem sikerült a garéi veszélyeshulladék-tárolót felszámolni.
A szennyezett föld még tisztításra vár. Egy jogerős bírósági döntés
szerint ráadásul kártérítést kell fizetni, amiért a környezetvédelmi
tárca öt éve, a kormányváltást követően új kárelhárítási tervet
fogadott el, s elállt az érvényben lévő vállalkozói szerződéstől.
Forrás...
Kármentesítésből
területátadás (* NSZ 2004. január 24. )
Újabb elképzelés a Metallochemia-szennyezés felszámolására. A
Metallochemia gyár szennyezett kohósalakjának útalapként történő
hasznosítását javasolja a gazdasági és a környezetvédelmi tárca.
Ezzel felszámolhatnák Magyarország egyik legveszélyesebb környezetszennyezését.
Az állami erőforrások felhasználását igénylő terv mozgatórugója,
hogy ezen a területen halad át a 2006-os átadású M6-os autópálya.
Forrás...
Electrolux
óriás-beruházás Nyíregyházán (* Origo Üzleti Negyed 2004.
január 23. )
Göran Persson svéd és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök indította
el jelképesen a hűtőkészülékeket és fagyasztóládákat gyártó svéd
Electrolux mintegy 65 millió eurós nyíregyházi beruházását. A
vállalat új üzemében 600-an dolgoznak majd.
Forrás...
Növeli
magyar termelését a Nokia (* Magyar Hírlap 2004-01-23 )
Megduplázza komáromi gyártócsarnokának területét a finn Nokia.
A több mint ötvenmillió eurós beruházás még idén tavasszal ötszáz
új munkahelyet teremt.
Forrás...
Ötcsillagos
Keszthely (* NSZ 2004. január 23. )
Hamarosan megkezdődik, és a jövő év végéig be is fejeződik a balatoni
régió első ötcsillagos szállodájának építése Keszthely határában
- tudtuk meg Erdélyi Ágnestől, a beruházó Smaragd-Invest Kft.
marketingmenedzserétől.
Forrás...
Világtalálmányt
gyártó üzem épül Nyílbélteken (* Világgazdaság Online 2004-01-22
)
Az Energitech Egyesület kutatói által feltalált, egyenáramból
váltóáramot előállító transzverter gyártására épül üzem Nyílbélteken
- jelentették be a Fluxus Elektronikai Kft. vezetői csütörtökön,
Nyíregyházán.
Forrás...
2,3 milliárdos
külföldi ingatlan-befektetés Somogyban (* Világgazdaság Online
2004-01-22 )
Somogy megyei ingatlanok vásárlására külföldiek 2,3 milliárd forintot
költöttek az elmúlt évben; 1,8 milliárd forintot 378 lakóház és
lakás vásárlására, a fennmaradó hányadot 41 üdülő, 171 beépítetlen
terület, valamint 24 egyéb ingatlan - ipartelep, üzlethelyiség,
gazdasági épület - megvételére fordították.
Forrás...
Jelentős
Avis beruházás Magyarországon (* Magyar Hírlap 2004-01-22
)
Európa, Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia vezető autókölcsönző cége,
az Avis Europe bejelentette, hogy megnyitotta a csoport regionális
központját Budapesten. A központ 250 új munkahelyet teremt.
Forrás...
Miért nem
működik a régió? (* NOL Észak -Alföld 2004. január 21. )
A megalakulás időszakában zsákmányszerzés folyik. A régió vezető
politikusai szerint az itt élőknek nincs `régiós tudatuk`. A három
megyéből álló területi szerveződés lehetőségei többek szerint
ezért is korlátozottak.
Forrás...
Tarjáni
hulladékégető (* NSZ 2004. január 13. )
Egy svéd szabadalom alapján működő, zárt rendszerű hulladékégető
épülhet Salgótarjánban, a város két éve működő, új hulladéklerakó
telepén. A nógrádi megyeszékhely önkormányzata nemrégiben együttműködési
megállapodást írt alá egy budapesti vállalkozással arról, hogy
a hulladéklerakó területén harminc évre helyet biztosít egy modern
égetőmű üzemeltetésére.
Forrás...