Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Magyar nyertes a nemzetközi médiaversenyen

2025.05.28

Forrás: Siemens, Hírek
Kilenc ország pályázói közül Kis Judit, a Forbes újságírója kapta a Siemens Media Award regionális fődíját.


Igazán különleges helyszínen, a bécsi repülőtér irányítótornyában adták át május 23-án a Siemens Media Award regionális díjait. A nemzetközi szakmai zsűri kilenc ország pályázói és pályaműi közül a legjobbnak az idén a hazai fődíjat másodjára is elnyerő Kis Judit, a Forbes újságírójának Magyar siker mutatja, mit adhat az AI a mezőgazdaságnak (https://forbes.hu/uzlet/proofminder-ai-mezogazdasag/) című cikkét választotta.

A riport a négy kontinensen használt, magyar, mesterséges intelligenciával támogatott gépi látástechnológiai platform, a Proofminder működését mutatja be. A Proofminder abban segít a gazdáknak, hogy a földjükön lássák minden növény tövét, levelét, esetleges betegségeit is, és célzottan avatkozhassanak be.

Kis Judit ezzel egy kétszemélyes utazást is nyert a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol a művészi tartalom mellett a kulisszák mögé is bepillanthatnak, és közelebbről megismerhetik a színpad mögött rejlő technológiákat.

A médiaverseny további két díját a cseh Hospodářské noviny lap újságírója, Jan Brož és a Spider's Web lengyel technológiai portál újságírója, Rafał Pikuła vehette át. Brož a villamosenergia-piacok működését és az algoritmikus villamosenergia-kereskedelemmel foglalkozó cseh Second Foundation céget bemutató cikkéért (https://archiv.hn.cz/c1-67310890-potrebujeme-znat-stav-sveta-od-ted-za-15-minut-ceska-firma-vydelava-na-zamrznuti-rek-ve-svedsku-a-zlevnuje-tak-elektrinu-vsem) kapott elismerést, míg Pikuła a mesterséges intelligencia keresőmotorokra gyakorolt hatását elemezte díjnyertes cikkében (https://spidersweb.pl/plus/2024/03/wyszukiwarka-google-wplyw-ai).

A pályázat első, hazai fordulójára ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal, olyan médiatartalmakkal lehetett nevezni, amelyek bemutatják a technológia a mindennapi életben betöltött szerepét. Magyarországon 17 nevező 42 pályaművét értékelte a független zsűri, és öt pályázatot díjaztak, akik egyúttal tovább is jutottak a nemzetközi versenybe.

Itt a nemzetközi zsűri, – amelynek tagja volt Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu magyar alapítója és főszerkesztője is, – kilenc közép- és kelet-európai országból (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) több mint 100 pályamű közül választotta ki a legjobbakat. A shortlistre került pályázók az átadó után a nagymúltú bécsi újságíró rendezvényen, a Concordia Ball-on részt véve ünnepelhettek.

A korábbi években is volt már példa hazai sikerre a Siemens régiós versenyén: 2023-ban a második helyezettnek járó, nemzetközi díjat Bagi László, szintén a Forbes munkatársa hozhatta haza, „A zöld rendszámos kukásautók nem ébresztenek fel” (https://forbes.hu/a-magazin/a-zold-rendszamos-kukasautok-nem-ebresztenek-fel-2/) c. cikkével, 2024-ben pedig Zákányi Virág került shortlistre a GyártásTrend honlapján publikált, „Terápia VR-szemüvegben” (https://gyartastrend.hu/cikk/terapia-vr-szemuvegben) c. cikkével.

Kis Judit 2008 és 2019 között az MTI Gazdasági Szerkesztőségének újságírója volt, ahol elsősorban a munka világával, illetve környezetvédelmi témákkal foglalkozott. 2010-ben elnyerte a Junior Prima díjat. MTI-s pályafutása után szabadúszó újságíróként főként a Magyar Mezőgazdaság Kiadónál és a Növekedés.hu-n jelentek meg cikkei. 2021 óta a Forbes újságírója, jelenleg főmunkatársa, 2024-ben pedig már egyszer elnyerte a Siemens Media Award hazai fődíját.

www.siemens.hu   


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; Robot, automatika, automata ; AI, MI, Mesterséges intelligencia ; Kiterjesztett-Virtuális valóság (AR-VR), virtuális ; Radar, szenzor, ultrahang, érzékelő ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; - Siemens

Legújabb  Ipari hírek a több mint 16.000 ipari hírből:
KERESÜNK eladó ipari cégeket: