Forrás: Schneider Electric Sajtóközlemény
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric gyakornoki programja, 2024. december elején elérte a százat a vállalatnál dolgozó gyakornokok száma. A cég a műszaki mellett még számos területen kínál lehetőséget a fiatalok számára,
hiszen többek között az ellátási láncokért felelős csapat tagjaként, illetve a fenntarthatósági tanácsadási részlegnél is dolgoznak gyakornokok.
A Schneider Electric gyakornoki programjának célja, hogy a fiatalok valódi szakmai helyzetekben szerezzenek tapasztalatot, felelősségteljes feladatokkal fejlesszék tudásukat, bővítsék látókörüket, és a cégnél indítsák el karrierjüket. A 2019-ben mindössze 4 gyakornokból álló csapat valódi közösséggé vált a társaságon belül, és tavaly decemberben már a 100. gyakornoki pozíció nyílt meg.
„A minket választó fiatalok számára változatos lehetőségeket kínálunk, hiszen a műszaki mellett még számos területen szerezhetnek szakmai tapasztalatokat nálunk. Így például érdemes megemlíteni, hogy a legtöbben közülük a budapesti ellátási láncokért felelős központban, a GSC-ben dolgoznak beszerzés, pénzügy és adat területeken”
– mondta el Baranyi Zsuzsanna, a Schneider Electric Budapesti Ellátási lánc részlegének HR-vezetője.
A Schneider Electric két beszerzési központot működtet Európában, melyekből a vállalat 74 üzemének beszerzéseit támogatják, 25 országban. A magyar fővárosban található hubban több mint 300 fős csapat végzi az ezzel kapcsolatos feladatokat, akik összesen mintegy 6000 beszállítóval állnak kapcsolatban. Mellettük az ellátási lánc folyamatainak tervezéséért, működtetéséért egy 50 fős csapat felel.
„Jövőformáló vállalatként a Schneider Electric nem csak termékeivel, de az elmúlt évtizedekben felhalmozott tapasztalataival és tudásával is támogatja ügyfeleit abban, hogy minél fenntarthatóbban működjenek. A „Sustainability Business” üzletágunk egyik központja Budapesten található, és itt dolgozik a legtöbb, belsős munkatárssá vált gyakornok”
– jelezte Gábor Csilla, a Schneider Electric fenntarthatósági tanácsadással foglalkozó üzletágának magyarországi HR vezetője.
„Úgy gondolom, hogy a fiatalok bevonása nélkül nem valósulhat meg a fejlődő és fenntartható jövő, éppen ezért törekszünk arra, hogy minél vonzóbb lehetőségeket kínáljunk számukra, és nagyon örülünk annak, hogy egyre többen választanak minket és csatlakoznak a gyakornoki programunkhoz. Nagyon fontos számunkra a hazai oktatási intézményekkel történő együttműködés, melynek révén támogatni tudjuk a minél magasabb színvonalú szakemberképzést. Együtt dolgozunk a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, az ELTE-vel, illetve tavaly október végén együttműködési megállapodást kötöttünk a Dunaújvárosi Egyetemmel is (DUE). Ennek célja többek között a szakmai utánpótlásképzés, a korai orientáció, valamint a kutatás-fejlesztés támogatása. Az együttműködésnek köszönhetően lehetőség nyílik arra is, hogy a Dunaújvárosi Egyetem tovább szélesítse képzési palettáját, és a támogatásunkkal bevezesse a villamosmérnöki alapképzést”
– tette hozzá Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője.
https://www.se.com/hu/hu/