Forrás: IpariCégek.hu, Cégből kiszállás
Mert akkor van esélyetek a megoldásra.
Csak a megfelelő és lehetőleg teljes bizalommal sikerül az ipari cégedet megfelelően/jól eladni a tanácsadód segítségével.
Mire alapozom a bizalom kiemelt fontosságát?
Kettő tényre:
1.) Időnként visszagondolok, hogy amikor rendben volt a cég, az iparági tényezők és teljes bizalmat kaptam, akkor szinte mindig sikerült az eladást megvalósítani.
*A *szinte* szót csak a hibalehetőség miatt írtam, ha mégis lenne olyan, amit jó tényezők ellenére nem sikerült volna eladni.
2.) Idén, 2025-ben kevés új ipari cégeladási megbízást vettem fel, ráadásul kisebb értékű ügyek voltak.
Ezek közül a kettő tulajdonostól teljes bizalmat kaptam és sikerült megoldani. Az ilyen nagyon ritka eset, hogy az adott tárgyévben sikeresen befejeződik egy ipari cégeladási ügy.
- A teljes bizalom folyamatos egyeztetésekkel történt, ahol még a konkrét megkereséseket is sikerült megbeszélni. Ez meghozta a teljesen jó eredményt, sikerült az eladás megvalósítása.
Mindig van másik út:
- Megpróbálhatod egyedül is, de ha nincs szerencséd, sokat bukhatsz, mert a kockázati tényezők erősebbek lehetnek, mint a cégeladási ismereteid.
- Másik lehetőség, hogy a tanácsadó rájön, hogy bizalom nélkül felesleges egyoldalúan foglalkoznia az ipari céged eladásával és idővel kikoptatja a cégedet a kínálatából. Egy idő múlva nem foglalkozik vele, mert nélküled nem tudja eladni. Ha nem küldesz információkat, ellustulsz, aztán mire feleszmélsz marad az eszköz eladhatóság, töredék áron.
- Tartsad szem előtt, hogy minél nagyobb a céged, annál nagyobb az eladási kockázatod is!
Gondolkozz és cselekedj IDŐBEN!
Cégből kiszállás írások:
CégbőlKiszállás.hu
www.cegbolkiszallas.hu
Megtudhatod az ipari cégek eladásához szükséges az alap információkat:
Gál József: Hogyan add el a cégedet? - Cégeladási kézikönyv
A cégeladás megvalósítása lépésről lépésre
Cégből kiszállás könyvek 1.
Könyvismertető: https://www.iparicegek.hu/info/500-
A naplószerűen megírt munkafüzet segít az eladásod előkészítésében:
Gál József: Cégből kiszállás - Cselekvési terv
Cégből kiszállás napló
Könyvismertető: https://www.iparicegek.hu/info/501-
Keresünk megfelelő létszámmal, számottevő árbevétellel rendelkező, eladó ipari cégeket konkrét vételre, további fejlesztésre:
https://www.iparicegek.hu/keresunk-elado-ipari-cegeket
© Copyright Gál József, CégbőlKiszállás.hu, IpariCégek.hu.
Az IpariCégek.hu - www.iparicegek.hu oldalain minden szöveges oldal - az idézetek, a hírforrástól származó hírek kivételével - saját készítésű, minden jogot fenntartunk.
Ez kiemelten igaz a szolgáltatásaink oldalainkra, ahol a gyakorlati tapaszatalainkból,
nagyrészt vázlatos formában, írásokat közzéteszünk.
.