Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Véget ért az AGROmashEXPO

2025.01.28

Forrás: HUNGEXPO, Közlemény
15 ország 200 kiállítója és 30 ezer látogató. Számokban ez volt az idei, 43. AGROmashEXPO. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban január 25-én véget ért kiállításon, az ország legnagyobb és legátfogóbb mezőgazdasági eseményén


felvonultatták az elmúlt év és a jelen számos innovatív termékét és szolgáltatását. A kiállítók visszajelzései alapján a 2025-ös AGROmashEXPO egyértelműen sikeres volt.  

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kiállítás megnyitóján a többi között arról beszélt, hogy erősíteni kell a magyar mezőgazdaság klíma-ellenállóképességét, és ebben a kormány támogatja a gazdálkodókat. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány folytatja a precíziós átállást ösztönző mezőgazdasági támogatási konstrukcióját. Erre a célra 2025-ben 100 milliárd forintot terveznek fordítani.

Dr. Feldman Zsolt is utalt arra, hogy 2024-ben számos nehézséggel, köztük a jelentős aszálykárokkal küzdöttek a magyar gazdák, ahogy a régió gazdálkodói is. Ezért sem volt meglepő, hogy a szokásosnál kevesebb kiállító vett részt az eseményen, igaz ők - ahogy fogalmaztak – „a piaci helyzet támasztotta kihívásokban a lehetőséget látják, és előre tekintve a piaci kapcsolataik bővítése mellett döntöttek”. A visszajelzések alapján egyébként elmondható, hogy akik eljöttek, határozottan elégedettek voltak a látogatói érdeklődéssel.  

Erre utalt megnyitójában Ganczer Gábor is. A Hungexpo vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy „a legtöbben úgy gondolják, hogy az AGROmashEXPO nem egyszerűen egy sor a marketing költségvetésben, hanem egy nagy valószínűséggel megtérülő befektetés a jövőbe.” A vezérigazgató szerint a kiállítás többi jelentős partnere, köztük az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrárminisztérium és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) is így gondolkodott, így lehetett sikeres ismét a legnagyobb hazai agrár seregszemle. 

Az idei kiállításon egyébként több új külföldi vállalkozással, köztük szlovén, török és német cégekkel találkozhattak a látogatók. A résztvevők pedig szinte kivétel nélkül hasznosnak ítélték a rendezvényt: a megkérdezettek többsége a tavalyinál is több sikeres üzletkötésről számolt be. 

Az AGROmashEXPO-t ebben az évben is több fontos szakmai rendezvény kísérte. Közülük is kiemelkedett a kiállítás szakmai partnere, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által rendezett GOSZ Szántóföldi Szakmai Nap, amelyen az agrárgazdaság előtt álló kihívásokról, megoldási lehetőségekről és fejlesztésekről volt szó. A Magyar Államkincstár a gépbeszerzésekkel kapcsolatos lehetőségekről tájékoztatta a gazdákat egy másik kerekasztal-beszélgetésen. A MEGOSZ rendezvényének pedig azt a címet adták a szervezők, hogy „A sikeres váltás csak versenyképes gépekkel lehetséges”. 

A megnyitón adták át a 2025. évi AGROmashEXPO Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj pályázat elismeréseit, 2 pályázat nyert nagydíjat, 5 különdíjat kapott, heten pedig prémium oklevélben részesültek. 

Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat kapott gépesítés kategóriában az ABZ Drón Kft. az ABZ Innovation L30 LiDAR-ral felszerelt permetező drónja. A fejlesztő standja a kiállítás egyik legnépszerűbb helyszíne volt. 

Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjas lett gépesítés kategóriában az Austro Diesel GmbH. cég Massey Ferguson 9S.425 Dyna-VT Exclusive traktorja. Hazai Termékfejlesztési Különdíjban részesült gépesítés kategóriában az Optigép Kft. hengeres szárkezelő rendszer napraforgó adapterekhez terméke, valamint a Patento Termékfejlesztő Kft. Patento szemestermény szárítója.
Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjas lett digitalizáció kategóriában a KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. KUHN SMART SOIL TECHNOLOGY (SST) OPTIMER rövidtárcsákhoz terméke, gépesítés kategóriában az Amazonen-Werke Kft. Amazone Cirrus Grand 9004 kombinált vetőgépe, valamint a CHH Műszaki Kft. Cimbria Sea.IQ Plus optikai osztályozója.

Az alábbi képeket használhatja a tudósításhoz, forrásként kérjük, tüntessék fel: HUNGEXPO.
https://agromashexpo.hu/latogatoknak/galeria/   

www.hungexpo.hu     


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Drón ; Munkagép, haszongép ; Robot, automatika, automata ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; Fém, gépipar ; Agrár ; Élelmiszer ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; Kiállítás, konferencia ; - Hungexpo

Legújabb  Ipari hírek a több mint 15.000 ipari hírből:
Eladó ipari cégek ajánlatainkból:
Legújabb Cégfelvásárlás hírek: