Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal

2023.09.14

Forrás: Influence Media, Continental Sajtóközlemény
• A Continental a világ egyik első autóipari beszállítója, amely a Google Cloud adat- és mesterségesintelligencia-technológiáit közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja


•  „A Google-lel közösen mesterséges intelligenciát építünk az autókba – mely fontos mérföldkő azon az úton, hogy a szoftveralapú járművekről szőtt álmunk megvalósuljon” – mondta el Philipp von Hirschheydt, a Continental igazgatótanácsának tagja és az Automotive szektor vezetője 
•  A Continental saját fejlesztésű nagy teljesítményű számítógépének (Smart Cockpit) köszönhetően a fejlesztés mindössze 18 hónapot vesz majd igénybe  
 
Budapest, 2023. szeptember 14. – A Continental technológiai vállalat az IAA Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google Cloud-dal. Az együttműködés részeként a két techcég közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (AI) a jövő autóiba, így a Continental lesz az egyik első autóipari beszállító a világon, amely ezt a technológiát közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja. A fejlesztésnek köszönhetően a sofőrök képesek lesznek beszélgetni autójukkal. Például arról, hogy teljesen megpakolt állapotban mekkora a megfelelő abroncsnyomás, vagy nyaraláskor a tervezett útvonal mentén milyen nevezetességek találhatóak. Az AI képes lesz összegyűjteni a szükséges információkat és megválaszolni a kérdéseket. Az együttműködésben a két vállalat egyesíti szakértelmét az autóipar, a szoftverek, a mesterséges intelligencia és a felhőalapú számítástechnika területén. 
 
„A Google-lel közösen mesterséges intelligenciával ruházzuk fel az autókat, mely egyedülálló élményt nyújt a járművezetők számára. A megoldást Smart Cockpit névre keresztelt nagy teljesítményű számítógépünkre (HPC) fejlesztjük és arra számítunk, hogy mindössze 18 hónapon belül megvalósulhat. Ez egy újabb olyan lépés, mellyel valóra válthatjuk víziónkat a szoftveralapú járművekről” – mondta el Philipp von Hirschheydt, a Continental igazgatótanácsának tagja és az Automotive szektor vezetője az IAA Mobility sajtótájékoztatóján. 
 
A járműipari szakkiállításon a Continental egy demó járművel mutatta be a nagy teljesítményű számítógépébe integrált generatív AI-rendszert. Ezzel a megoldással a technológiai vállalat széleskörű igényeket szolgálhat ki a jövőben, hiszen iparági szakértők szerint a következő tíz évben a nagy teljesítményű járműszámítógépek piaca eléri a több tízmilliárd eurót.  
 
Egyre intelligensebb autók 
 
A Google Cloud AI-alapú rendszere lehetővé teszi, hogy a sofőrök valós párbeszédet folytathassanak autójukkal, legyen szó akár az útvonal mentén található szállodákról vagy turisztikai látványosságokról. Ha a vezető esetleg többet szeretne megtudni egy közelben lévő történelmi épületről, a rendszer valós időben részletes információkat állít össze, és egy múzeumi audionarrációhoz hasonlóan játssza le azokat. Ha a járművezetőnek további kérdései adódnának, a korábban elhangzottak ismétlése nélkül is felteheti azokat a rendszernek: a Google Cloud társalgási generatív mesterséges intelligenciája képes lesz kontextusban értelmezni azokat. A Continental biztosítja, hogy a rendszer hozzáférjen a járműre vonatkozó konkrét információkhoz is (mint a kezelési útmutató). Így az autó például meg tudja majd mondani, merre találjuk az USB-portot, vagy mekkora az ideális guminyomás telepakolt jármű esetén. Az AI képes lesz folyamatosan tanulni, ezáltal új tartalmakat létrehozni és alkalmazkodni a felhasználó preferenciáihoz. 
 
„Izgatottan várjuk együttműködésünket a Continental-lal. Egyesítjük a szoftverek, az AI és a felhőalapú számítástechnika terén szerzett szakértelmünket a Continental mélyreható iparági ismereteivel. Együtt a digitális autóipari megoldások új generációját hozhatjuk létre, amelyek nem csak kényelmesebbek lesznek, de javítják majd az utasok biztonságát is” – mondta el Daniel Holz, a Google Cloud Észak-EMEA-ért felelős alelnöke. 
 
Smart Cockpit fedélzeti szuperszámítógép: teljesítmény és felhasználói élmény ötvözése 
 
A Continental újabb nagy lépést tesz az átfogó, „aszfalttól a felhőig” terjedő digitális ökoszisztémájának megépítése felé, illetve tovább bővíti beépített Smart Cockpit fedélzeti számítógépének funkcióit. A vállalat az autógyártók számára ezáltal egyszerűsíti és lerövidíti a különböző alkalmazások fejlesztési idejét, és párhuzamosan költséget is csökkent. A rendszer egyszerre nyújt kiváló teljesítményt és felhasználói élményt, továbbá kellően rugalmas, hogy a legkülönbözőbb autógyártói igényeknek is megfeleljen.
 
A Continental volt az első autóipari beszállító, amely elérhetővé tette a nagy teljesítményű számítógépek (HPC) használatát a járművekben. A Volkswagennel közösen, az elektromos ID. modellek teljes kínálatát a vállalat szerelte fel a világon elsőként HPC-kkel. Csak 2024 végéig 30 olyan járműmodell gurul le különböző márkák gyártósorairól, melyeket a Continental nagy teljesítményű számítógépeivel szerelnek fel.
 
A Continental AG-ról
A Continental úttörő technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt a fenntartható és hálózatba kapcsolt személy- és áruszállítás számára. Az 1871-ben alapított technológiai vállalat biztonságos, hatékony, intelligens és elérhető megoldásokat kínál a járművek, gépek, a közlekedés és a szállítmányozás számára. A Continental együttes forgalma 2022-ben elérte a 39,4 milliárd eurót, jelenleg a cégcsoport körülbelül 200.000 alkalmazottat foglalkoztat 57 országban.
 
A Continental Magyarországon
A Continental technológiai vállalat a jövőbeli autóipari trendekhez igazodó mesterséges intelligencia fejlesztési központtal, egy járműdinamikai fejlesztőközponttal és tesztpályával, hat gyárral, illetve egy regionális gumiabroncs-kereskedelmi központtal van jelen Magyarországon. Hazánkban a vállalat mintegy 8 000 munkatársat foglalkoztat. 
 
A Continental nagymértékben hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez. Mindezt teszi fékrendszerek, hajtómű- és futóműkomponensek és infotainment megoldások biztosításával, valamint a járműelektronika, műszaki elasztomer termékek, vezetéstámogató és automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiák fejlesztésével, ipari szállítási megoldások gyártásával és gumiabroncsok értékesítésével.  
 
Magyarországon a Continental csoport mindhárom üzleti szektorával jelen van, úgymint az autóipari szektor, a gumiabroncs, az ipari megoldásokat szállító ContiTech. Hazai vállalataink tevékenységet folytatnak Budapesten, Budaörsön, Debrecenben, Makón, Nyíregyházán, Szegeden, Vácon és Veszprémben
 
Sajtóportál: www.continental-press.com, www.continental-sajto.hu   
Médiaközpont: www.continental.com/media-center   
Közösségi média: https://www.facebook.com/ContinentalHungary   
https://www.linkedin.com/company/continental   
Weboldal: https://www.continental.com/hu-hu   
 
www.continental.hu    

NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Önvezető, automatizált járművezetés, ; Robot, automatika, automata ; AI, MI, Mesterséges intelligencia ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; - Google ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; - Continental

Legújabb Cégfelvásárlás hírek:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből: