Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Betöltés...

37 tehetséges pályakezdőt karolt fel idén a Nestlé Alliance 4YOUth hazai mentorprogramja

2022.05.24

Forrás: Nestlé Sajtóközlemény
Idén is folytatta egyedülálló tehetséggondozási programját a Nestlé Alliance 4YOUth Magyarországon, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira.


A mentorprogramra a Zyntern.com állásportálon keresztül jelentkezhettek a hallgatók, akik közül a 37 tehetséges pályázó öt hónapon keresztül tanulhatott szakmai fogásokat nagyvállalatok vezetőitől.

A tavalyi sikeres kezdés után a Nestlé Hungária együttműködő partnereivel közösen idén is folytatta Alliance 4YOUth programját, amelynek keretében több hónapos mentorálással segítették az egyetemista hallgatók fejlődését és munkaerőpiaci elhelyezkedését.

„Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy idén közel háromszoros volt a túljelentkezés, az ország minden pontjáról, különböző tanulmányi területekről érkeztek a jelentkezők” – mondta Tompa Gábor, a Nestlé Hungária vállalati kommunikációs és közkapcsolati igazgatója. 

A mentorprogram kísérőrendezvényeként a Nestlé Hungária két online kerekasztal-beszélgetést is szervezett, ezzel próbálva hasznos és gyakorlati tanácsokat adni a pályakezdéshez. 

Az Alliance 4YOUth mentorprogram részeként idén 7 vállalat 15 vezetője vállalta, hogy öt hónapon keresztül hasznos tanácsokkal támogatja a kiválasztott résztvevőket, továbbfejlesztve a fiatalok soft skilljeit és kapcsolatépítési, networking képességeit, kapcsolati tőkéjüket. Az összefogásban az Adecco, a Borsodi Sörgyár, a Flow, a Humánia HRS Group Zrt., a Nestlé Hungária, a Nielsen, és a Wolt vezetői vettek részt.
A mentorprogramba az ország minden pontjáról érkeztek hallgatók, többek közt a Debreceni Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről is.

„Szakkollégistaként nagyszerű ötletnek tartok minden hasonló kezdeményezést, mivel szervezett keretek között sokkal könnyebb már akár friss egyetemistaként vezető pozícióban lévő szakértőkkel kapcsolatba lépni, tanácsot kérni tőlük. A programtól elsődlegesen azt vártam, hogy a kiszemelt vállalatnál betekintést nyerhessek egy új szakterület kulisszái mögé, ezáltal értékes tapasztalatokra és kapcsolatokra szert téve” - mondta Harnberger Bianka, a Budapesti Corvinus Egyetem végzős hallgatója, a mentorprogram egyik résztvevője. 

www.nestle.hu   


NEWS ; Ipari hírek ; Élelmiszer ; - Nestlé

Legújabb Cégfelvásárlás hírek:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 10.000 ipari hírből: