Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Áram alatt – Mindenkor biztonságban az elektromos autókban is

2021.06.24

Forrás: Porsche Hungaria, Skoda Sajtóközlemény
- Az olyan elektromos járművek, mint a ŠKODA ENYAQ iV, ugyanolyan biztonságosak, mint a hagyományos hajtásrendszerű modellek
- Az elektromos alkatrészek semmilyen veszélyt nem jelentenek a vezetőre vagy az utasokra


- Az egészségügyi és műszaki mentők célzott továbbképzése növeli a szakértelmet és a biztonságot a sérült elektromos járművek ellátása során

Mláda Boleslav/Budapest, 2021. június 24. – Biztonságuk tekintetében sem maradnak el semmiben a hagyományos hajtásrendszerű autóktól az olyan tisztán elektromos járművek, mint például az új ŠKODA ENYAQ iV – erre az eredményre vezettek a balesetkutatók és biztosítótársaságok tanulmányai és tesztjei. A számos védelmi intézkedésnek köszönhetően e járművek elektromos alkatrészei még nedves körülmények között sem fenyegetnek áramütés veszélyével – sem álló helyzetben, sem menet közben, sem a töltőállomáson „tankolva”, sem pedig baleset esetén. A tűzveszély sem nagyobb az elektromos autóknál, mint a hagyományos belsőégésű motorral szerelt modelleknél, már csak azért sem, mert nem hordoznak fedélzetükön tűzveszélyes üzemanyagot. Mindemellett az egészségügyi és műszaki mentők, illetve a szervizszolgáltatók célzott képzésben is részesülnek a korszerű elektromos autókkal követendő eljárásról.

Nem kell aggódniuk biztonsági kockázatok vagy áramütés-veszély miatt az olyan elektromos járművek vezetőinek, mint az új ŠKODA ENYAQ iV. Balesetkutatók és biztosítótársaságok tanulmányai mutatják, hogy az elektromos járművek biztonsága semmiben sem marad el a hagyományos belsőégésű motorral hajtott modellekétől.

Éppoly biztonságosak az elektromos autók, mint a dízel- és a benzinüzeműek

Ellentétben az olykor hallható feltételezésekkel, az elektromos autók nagyfeszültségű rendszere sem menet közben, sem a töltés során nem jelent semmiféle áramütés-veszélyt. Erről védőmegszakítókkal és széleskörű érzékelőrendszerrel ellátott, kifinomult biztonságtechnika gondoskodik, s minden elektromos alkatrész olyan védelemmel rendelkezik, hogy autómosóban, esőben vagy árvízben sem léphet fel áramütés veszélye. A töltési folyamat például csakis azután indulhat el, hogy az automatikus rendszerellenőrzés biztonságos csatlakozást érzékel a jármű és a töltőállomás között. Hiba esetén azonnal megszakad az akkumulátor felé folyó áram. Mindemellett számos tanulmány mutatta ki, hogy az elektromos járművek esetében éppoly alacsony a tűzveszély, mint a belsőégésű motorral szerelt modellekben. Az elektromos autók fedélzetén konstrukciójukból adódóan nincs gyúlékony üzemanyag, egy ép lítiumion-akkumulátor spontán begyulladását vagy egy égő elektromos jármű berobbanását pedig műszaki szempontból csaknem lehetetlennek tartják a szakértők.

Ütközésbiztos módon beépített hajtásrendszer-akkumulátor

A ŠKODA ENYAQ iV hajtásrendszer-akkumulátora ütközésbiztos módon az autó aljában kapott helyet, ahol hatékonyan védett a deformációktól. Töréstesztek igazolják, hogy a korszerű elektromos járművek ugyanolyan jól teljesítenek baleset során, mint a belsőégésű motorral szerelt autók. Az ENYAQ iV például éppúgy a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg az Euro NCAP ütközésbiztonsági referenciatesztjén, mint számos más ŠKODA modell. A fedélzeti nagyfeszültségű rendszer nem jelent megnövekedett kockázatot baleset során, ugyanis ütközéskor az elektromos alkatrészek ezredmásodpercek alatt automatikusan lekapcsolódnak az akkumulátorról, így már nincsenek feszültség alatt. A vezetőt, az utasokat, a baleset további részeseit és a mentőket így nem fenyegeti áramütés veszélye. Az ütközési teszt során a jármű padlózatában jól védetten elhelyezett akkumulátorblokk a deformálódó karosszéria ellenére is sértetlen maradt.

A ŠKODA AUTO támogatja a mentők továbbképzését

Ha minden meghozott biztonsági óvintézkedés ellenére mégis tűz ütne ki, az elektromos jármű oltása másként zajlik, mint a belsőégésű motorral hajtott autóké. A tűzoltók ezért speciális oktatásban és továbbképzésben részesülnek, tovább bővítve a helyszíni teendőkre vonatkozó ismereteiket. A ŠKODA AUTO támogatja ezeket a képzéseket és a sérült elektromos autókat érintő lehető leghatékonyabb és legbiztonságosabb eljárás szolgálatában specifikus információkat és mentési adatlapokat bocsát a sürgősségi mentőszolgálatok rendelkezésére. A tűzoltók például hőkamerával is vizsgálhatják a nagyfeszültségű akkumulátor állapotát és szükség esetén lehűthetik, hogy megakadályozzák a hajtásrendszer-akkumulátorának kigyulladását. Mivel az akkumulátorok néha késleltetve vagy ismételten is kigyulladhatnak, az elektromos járműveket balesetet követően biztonsági okokból elkülönítve vagy vízmedencében helyezik el, amíg nem zárható ki a sérült akkumulátor öngyulladásának vagy újbóli meggyulladásának veszélye.

ŠKODA AUTO
› az egyik legnagyobb múltú autógyártó a világon. A céget 1895-ben alapították – az automobil születésének hőskorában. A vállalat főhadiszállása a mai napig Mladá Boleslav városában maradt.
› modellkínálatában jelenleg a következő típusok szerepelnek: FABIA, SCALA, OCTAVIA, KAROQ, KODIAQ és SUPERB.
› 2018-ban több mint 1,25 millió járművet szállított le vásárlóinak világszerte.
› 1991 óta a Volkswagen-csoport tagja. A Volkswagen-csoport az egyik legsikeresebb autógyártó a világon. A ŠKODA a csoport kötelékében függetlenül fejleszt és gyárt járműveket, valamint alkatrészeket, motorokat és váltókat.
› három telephelyen működik Csehországban, gyárt Kínában, Oroszországban, Szlovákiában, Algériában és Indiában főként a csoporton belüli partnerség keretében, továbbá Ukrajnában és Kazahsztánban helyi partnerekkel együttműködve.
› több, mint 30 ezer dolgozót alkalmaz világszerte, és száznál is több piacon működik aktívan.

www.skoda.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Škoda ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: