Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Villanyautó vezette fel a Magyar kerékpáros Körverseny mezőnyét

2021.05.17

Forrás: Porsche Hungaria, Skoda Sajtóközlemény
Budapest, 2021. május 17. – A ŠKODA hosszú évek óta kiemelt támogatója a kerékpársportnak, így neves kerékpárversenyeken is rendszeresen feltűnnek a mezőnyben járműveik.


A hazai szurkolók a május 12-én rajtoló Tour de Hongrie-n már az elektromos hajtású ŠKODA ENYAQ iV-t láthatták a mezőny élén.

Egyértelmű, hogy egy tisztán elektromos autó kevésbé szennyezi a környezetet, azonban ezek az előnyök hatványozódnak, ha egy kerékpárverseny autóját cserélik le villanyautóra. Ennek a jó példának köszönhetően a ŠKODA ENYAQ iV mögött haladó versenyzőknek nem kell többé belélegezniük a káros kipufogógázokat.

Az ENYAQ iV 2020-ban már hegyi szakaszokon is bizonyított a Tour de France és a Vuelta a Espana kerékpáros verseny mezőnyében. A gyors, 125 kW-os töltés és az akár 510 kilométeres hatótávolságnak köszönhetően az ENYAQ iV helyt áll még a kerékpárversenyek mostoha körülményei között is. Háromféle akkumulátorral kapható: 55, 62 és 82 kWh-s kapacitással. Ezekből ered a különböző változatoknak a jelölése is: 50, 60 és 80 - ez határozza meg a különböző ENYAQ iV modellek erejét és hatótávolságát is.

Az ENYAQ iV nagy előnye, hogy kezdetektől elektromos modellnek tervezték, így az akkumulátorcellák a padlóba kerültek beépítésre. Emiatt tágasabb lett az utastere is. Kerékpáros versenyek háttértámogatására, így versenybírói járműnek is ideális választás ez a modell.

A ŠKODA We Love Cycling 2004 óta támogatja kísérőautókkal a világ legnagyobb kerékpárversenyeit és 2020 óta támogatja a magyar Tour de Hongrie egyhetes versenyét is ŠKODA  WLC színekben. A mezőnyben az évek során az OCTAVIA és a SUPERB modellek domináltak, de mellettük a jövőben egyre több ENYAQ iV bukkanhat fel.

ŠKODA AUTO
› az egyik legnagyobb múltú autógyártó a világon. A céget 1895-ben alapították – az automobil születésének hőskorában. A vállalat főhadiszállása a mai napig Mladá Boleslav városában maradt.
› modellkínálatában jelenleg a következő típusok szerepelnek: FABIA, SCALA, OCTAVIA, KAROQ, KODIAQ és SUPERB.
› 2018-ban több mint 1,25 millió járművet szállított le vásárlóinak világszerte.
› 1991 óta a Volkswagen-csoport tagja. A Volkswagen-csoport az egyik legsikeresebb autógyártó a világon. A ŠKODA a csoport kötelékében függetlenül fejleszt és gyárt járműveket, valamint alkatrészeket, motorokat és váltókat.
› három telephelyen működik Csehországban, gyárt Kínában, Oroszországban, Szlovákiában, Algériában és Indiában főként a csoporton belüli partnerség keretében, továbbá Ukrajnában és Kazahsztánban helyi partnerekkel együttműködve.
› több, mint 30 ezer dolgozót alkalmaz világszerte, és száznál is több piacon működik aktívan.

www.skoda.hu  


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Škoda ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: