Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

2021-ben a Volkswagen ID.4 a Világ Év Autója

2021.04.22

Forrás: Porsche Hungaria, Volkswagen Sajtóközlemény
- Az első modulrendszerű elektromos hajtáskoncepción (MEB) alapuló SUV kapta meg a 93 főből álló zsűri legtöbb szavazatát
- Az ID.41 főként az innováció és a környezettudatosság területén jár az élen


- A Volkswagen már ötödik alkalommal áll dobogós helyen a Világ Év Autója versenyén

Wolfsburg / New York/Budapest – 2021-ben a „Világ Év Autója” egy Volkswagen: az új, teljesen elektromos ID.4 valamennyi nemzetközi konkurenciáját maga mögé utasította az idei nemzetközi „Word Car Awards” versenyen. A Világ Év Autója versenyt évente hirdetik meg. 24 országból több mint 90 nemzetközi autó-motoros újságíró adja le szavazatát a világpiac legjobb újdonságaira.

„Különösen örülünk annak, hogy ID.4 modellünk elnyerte a „World Car of the Year” díjat” – tudtuk meg Ralf Brandstättertől, a Volkswagen márka vezérigazgatójától. „Nem csupán azért, mert ez a világon az egyik legfontosabb autós díj, hanem azért is, mert a zsűri ezúttal magát az ötletet és a nagyszerű csapatot is díjazta. A kulcsfontosságú európai, kínai és USA-beli piacokra gyártott első ID. modell „képviseli” a Volkswagen elektromos offenzíváját világszerte. Egy igazán meggyőző jármű, egy nagyszerű ötlet – és a Világ Év Autója Díj? Tökéletesen elégedettek vagyunk mindezekkel!”

A World Car of the Year díjat csak olyan járművek kaphatják meg, amelyeket évente minimum 10.000 példányban gyártanak és minimum két kontinensen forgalmaznak.

„A Világ Év Autója Díj nagyszerű elismerés a teljes ID.-csapatunk számára.” – mondja Thomas Ulbich, a Volkswagen márka fejlesztési igazgatója. „Sikerült egy olyan járművet fejlesztenünk, amely a világszerte legfontosabb kompakt SUV szegmensben elindítja a „rendszerváltást” az elektromobilitás felé, emellett pedig kiemelkedően alkalmas a mindennapi használatra. Ezzel az ID.32 modellel és a jövő ID. modelljeivel mindenki átélheti az innovatív elektromobilitást a tömegmodellek piacán.”

A zsűri a környezetbarát szemlélet mellett kiemelte az innovatív technológiát is. Az ID.4 járműben például opcionálisan elérhető a jövőbe mutató Augmented-Reality-Head-up-Display (kiterjesztett valóság head-up display). Ez a kijelző a szélvédőre vetíti a legfontosabb információkat, többek között a navigációs rendszer bekanyarodást jelző nyilait. A járművezető ezeket az információkat három és tíz méter közötti távolságban kivetítve látja háromdimenziós megjelenítésben, így tökéletesen illeszkednek a valódi külső környezethez. Ha az ACC távolságszabályozás vagy a Travel Assist (opció) aktív, akkor meghatározott sebesség elérését követően a jármű Head-up-Display kijelzőjén világító sáv jelenik meg az ID.4 előtt, ami a szükséges követési távolság betartását segíti.

Az ID.4 a digitalizáció területén is új távlatokat nyit. A jármű a rendszeres frissítéseket és az új funkciókat „over the air” módon tudja fogadni. A Volkswagen az első szolgáltató a tömegpiaci szegmensben, aki nyártól kezdődően ezt biztosítani tudja ügyfeleinek. A jármű így folyamatosan a legmodernebb szinten marad. Ez a képesség továbbá az új üzleti modellek megvalósításához is fontos alapfeltétel.

A 17. World Car of the Year-Awards megnyerésével az ID.4 folytatni tudta a Volkswagen sikertörténetét ezen a híres és elismert díjkiosztón. Az új e-SUV modellt azonban nemcsak a szakmai közönség, hanem az ügyfelek is igazán jól fogadták. A Volkswagen az idei évben világszerte 150.000 ID.4 értékesítését tervezi. Az elektromos offenzíva felgyorsítása a Volkswagen ACCELERATE stratégiájának egyik legfontosabb eleme, melynek keretében többek között azt tervezzük, hogy minden évben minimum egy új teljesen elektromos modellt dobunk piacra.

A Covid19-világjárvány miatt a World Car Awards idei díjkiosztóját online rendezték meg. Így bárki újra megnézheti itt: YouTube.com/ HYPERLINK "http://r.email.newspress.co.uk/mk/cl/f/ANHmAClpw2I_Ymq4jyagrODbQYHoE1hDsdUvHVijOH69cSQAi5pl1Mm9GIg52dH1Rb-ivpmHWQnLufqsuZ1cuDQ5zv8kz2Hw3TyXv7vQp0M42plMbAqH1RFqycvQXta9WCUUWQJGGuctRN6Sb45lEsyWwB0nNHOH-jo1vMgsHDctyZ61PFQPpxRo7UldFBZ5vV5qpTZvVNPhdfciOp8jJuazTDPiFkLH8l39oV9rjmGL_q07rFgUT2o"worldcartv 

A Volkswagen valamennyi győztes modellje a World Car Awards versenyen:
2009: Golf (World Car of the Year)
2010: Polo (World Car of the Year)
2011: up! (World Car of the Year)
2013: Golf (World Car of the Year)
2021: ID.4 (World Car of the Year)

1) ID.4 – Áramfogyasztás (Új Európai Menetciklus) (kWh/100 km): 16,9-15,5 (kombinált); CO2-kibocsátás (g/km): 0; hatékonysági osztály: A+

2) ID.3 – Áramfogyasztás (Új Európai Menetciklus) (kWh/100 km): 15,4–13,1 (kombinált); CO2-kibocsátás (g/km): 0; hatékonysági osztály: A+

A Volkswagen márkáról:
A Volkswagen Személyautók a világ több mint 150 piacán van jelen és 14 ország több mint 50 termelési helyszínén gyártja járműveit. A Volkswagen 2018-ban 6,24 millió gépkocsit készített, termékei között olyan „bestsellerek” is szerepelnek, mint a Golf, a Tiguan, a Jetta és a Passat. A Volkswagen jelenleg világszerte 195,878, több mint 10,000 tagú kereskedelmi hálózata pedig 86 ezer munkatársat foglalkoztat. A Volkswagen következetesen kívánja előmozdítani az autógyártás fejlődését. Az elektromos mobilitás, az okos mobilitás (Smart Mobility) és a márka digitális átalakulása egyaránt a jövő stratégiai fontosságú, alapvető témakörei közé tartozik.

www.volkswagen.hu  


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Volkswagen ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; YouTube ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: