Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Megérkezett a megújult Suzuki Ignis

2020.03.06

Forrás: Magyar Suzuki Zrt., Sajtóközlemény
Modellfrissítésen esett át, új megjelenéssel és meghajtással jelentkezik a Suzuki Ignis.


Az aktuális modellre jellemző ikonikus dizájnelemek megtartása mellett a megújuló Ignis új hűtőrácsot és lökhárítókat, kifinomult belső színeket, valamint kiterjesztett lágy hibrid kapacitással támogatott, megnövelt hatékonyságú motort kapott, amivel tovább erősíti kivételes pozícióját a piac egyetlen ultrakompakt SUV modelljeként.

A 2016-os bevezetés óta az Ignis a legjobb három közé jutott a 2017-es World Car Awards városi autó kategóriában, és népszerűsége azóta is egyre nő. A megújult Ignis továbbra is arra az emblematikus megjelenésére épít, ami a modell kompakt, funkcionális felszereltségét hangsúlyozza; játékos, egyben praktikus autóként a korábbinál is vonzóbb ajánlat a piacon.

Az új Ignis fő jellemzői

Ikonikus SUV-megjelenés
A jellegzetes külső formaterv része az ötosztatú hűtőrács, valamint az első és hátsó lökhárító alján megjelenő ezüst díszítés, ami még inkább kiemeli a kocsi sport-szabadidő karakterét és egyedi jellegét.

Futurisztikus városi belső
Az autó belsejének stílusos városi jellegét két új fő szín – lazúr középkék gyöngyház és középszürke metál –, valamint a műszerfal merész megjelenése teszi teljessé.

Megnövelt üzemanyag-hatékonyság
Az új K12D 1.2 DUALJET motort és a Hybrid 12V meghajtást jelentősen megnövelt kapacitású, 10Ah-s lítiumion-akkumulátor szolgálja ki, növelve az üzemanyag-felhasználás hatékonyságát. A modell fokozatmentes (CVT) sebességváltóval is kapható.

Frissítések a külső és belső kialakításban

Külső megjelenés
A Suzuki formatervezési örökségében gyökerező vonások – hasítékszerű C oszlop, feketére színezett A és B oszlop, oldalsó sárvédődísz, kagylóhéj-motorháztető – mellett az Ignis egyszerű, barátságos, szerethető dizájnt alkalmaz, ami egyedi kialakítású fényszórókban, nagyméretű fekete sárvédő burkolatokban, masszív vállakban ölt testet.
A megújult modell őrzi ezeket az ikonikus vonásokat, és ki is egészíti őket: az új, öt részre osztott, Suzuki SUV-stílust képviselő hűtőrács, valamint a trapéz alakú ezüst alsó díszítéssel ellátott első és hátsó lökhárító még inkább hangsúlyozza a jármű sport-szabadidő karakterét és egyediségét.

Belső tér
A jellegzetes külsőt kiegészítve, az Ignis belső terét a futurisztikus városi megjelenés jegyében alkották meg elnyúló vízszintes vonalakkal, amelyek a tágasság érzetét keltik.
A divatos városias jelleg tovább erősödik a megújított modellben: a kékesszürke vagy kék fő színek az üléskárpitok szürke, illetve kék színeivel harmonizálnak.
A műszerfal, amelyben a mérőórákat is újratervezték, fekete-fehér kontrasztos lett, ami egyszerű kompozíció, mégis bátor benyomást kelt.

Karosszériaszínek
Az Ignis tizenegy egyszínű és hét kéttónusú változatban kapható, ezek közül három árnyalat új: homokszürke metál, aranysárga metál, khaki szürke metál.

Megnövelt üzemanyag-hatékonyság

K12D 1.2 DUALJET motor
A megújult Ignist hajtó frissített K12D 1.2 DUALJET motorban új kettős befecskendezéses rendszer működik, ami egyszerre kínál erős gázreakciót és jó üzemanyag-hatékonyságot. A magas szinten megvalósuló egyensúlyt olyan fejlesztések teszik lehetővé, mint az elektronikusan vezérelt változó szelepvezérlés (VVT), a változó térfogatú olajpumpa vagy az elektronikus vezérlésű dugattyú hűtő fúvókák.

Megnövelt teljesítményű Hybrid 12V meghajtás
Az üzemanyag-felhasználás hatékonysága tovább nő a Hybrid 12V rendszernek köszönhetően, amelyet 3Ah-sról 10Ah-s kapacitásúra növelt lítiumion-akkumulátor táplál.
A Hybrid 12V rendszer a fékezés során felszabaduló mozgási energiát elektromos energiává alakítja, és eltárolja a lítiumion-akkumulátorban. Ezt később az integrált indítógenerátor (ISG) használja fel, amikor rásegít a gyorsításra, így növelve az üzemanyag-felhasználás hatékonyságát.

Fokozatmentes sebességváltó
Újabb opció vált elérhetővé: a fokozatmentes sebességváltó (CVT) az alacsony sebességtartományban erőteljes gyorsítást tesz lehetővé, nagy sebességgel történő egyenletes haladásnál pedig kiváló üzemanyag-hatékonyságot eredményez.

Fő műszaki adatok

A magyarországi specifikációk eltérhetnek.
Az itt közölt műszaki adatok előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak.
Az összes számadat a gyártó mérésein alapul; az adatok a különböző piacokon eltérőek lehetnek.
1 NEW European Driving Cycle
2 WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure)

(a jármű súlyának tesztelési körülményei)
alacsony: a jármű tömege + gyári felszereltség
magas: a jármű tömege + gyári felszereltség + rendelhető tartozékok

Céginformáció

A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A társaság közvetlenül 3.200 főt foglalkoztat, illetve partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést, és jelenleg itt készülnek a Vitara és az SX4 S-CROSS autómodellek immár hibrid változatban is, amelyeknek köszönhetően a Magyar Suzuki több mint három éve vezeti a hazai újautó-eladási statisztikákat. A vállalat olyan távoli országokba is szállít, mint Mexikó, Új-Zéland vagy Japán. A hazai és nemzetközi piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. 

A Magyar Suzuki 2018-ban 171.885 járművet értékesített 123 országban, amelyek 95 százaléka Esztergomban készült. A vállalat a 2018-as adatok alapján az ország 9. legnagyobb árbevételű cége, exportárbevételét tekintve pedig a 8. helyen áll.

A hajómotoros üzletág évről-évre kiemelkedő aktivitással van jelen a piacon és vezető szerepet tölt be a hazai hajózás motorizálásában, 2017 őszétől pedig Magyarországról irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket is. 

A Magyar Suzuki Zrt. jelentős szerepet játszik a régió motorkerékpár-kereskedelmében is: az esztergomi központ Magyarországgal együtt összesen tizenhárom ország (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia, Koszovó és Montenegró, Azerbajdzsán, Lettország, Észtország, Albánia) piacát látja el.

www.suzuki.hu   


NEWS ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Suzuki

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: