Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Visszaszámlálás az új Golfhoz: a Golf I. – az úttörő

2019.10.16

Forrás: Porsche Hungaria, Volkswagen Sajtóközlemény
Wolfsburg / Budapest – Az első sorozatgyártásban előállított Golf 1974 márciusában hagyta el a wolfsburgi gyártósort, és májustól volt elérhető a márkakereskedésekben.


Ahol a Bogár évtizedek óta uralta a piacot hátulra szerelt motorral és hátsókerék hajtással: abban a kategóriában végül beindult az elöl keresztben beépített motor és az elsőkerék-hajtás korszaka, noha az 1973-ban bevezetett Scirocco és a Passat kicsivel korábban már elindította ezt a tendenciát. A Golf megjelenésével a legnagyobb volumenű kategóriában szintén az új technológiára váltottak.

A Giorgetto Giugiaro által kifejlesztett Golf I-nek rendkívül magas elvárásoknak kellett megfelelnie a legendás Bogár utódjaként, amelyet több mint 21,5 millió példányban gyártottak. A Golf I-nek kellett ugyanis folytatnia az addig minden idők legsikeresebb autójának számító modell sikertörténetét. A modern és biztonságos hajtási koncepció, a tágas rakodótér csomagtér fedéllel és a hátsó ülés háttámlájának döntési lehetőségével, valamint az autó dizájnja annyira meggyőzőek voltak, hogy már 1976 októberében ünnepelhették az 1.000.000. Golf elkészültét.

Akkoriban a Volkswagen a következőket írta az új modellről: „A Golf maximálisan kihasználható helyet és biztonságot kínál. Kompromisszum nélkül nyújtja a praktikumot. Az alacsony övvonal zavartalan kilátást nyújt a járművezetőknek, és a lejtős motorháztető garantálja, hogy a jármű előtt álló út mindig látható legyen. Az alacsony hátsó ablak megkönnyíti a hátramenetet. ” Ez mind a mai napig érvényes.

Csakúgy, mint a következő Golf nemzedékek, már az első generáció is tükrözte az adott kor korszerű műszaki fejlődését és az autóipar trendjeit. Például a Volkswagen dinamikusabbá tette a járműosztályt az első Golf GTI (1976) bevezetésével. 1979-ben a Volkswagen elindította a Golf Cabriolet-et - mely egy ideig a világ legkeresettebb kabriója volt -, és ez friss levegő hozott abba a járműosztályba, amelyet akkoriban már a Golf kategóriájaként emlegettek. Az összes változattal együtt, mint például a Cabriolet és a Jetta (akkoriban azonos megjelenésű változatként), 6,99 millió darabot adtak el a világ minden sarkában - így Golf bebizonyította, hogy méltó utódja a Bogárnak.

Golf I kronológia:

1974: az első Golf bemutatkozása

1976: az 500.000. Golf márciusban
     ;az 1.000.000. Golf októberben
     ;at első Golf GTI
     ;az első Golf dízelmotorral

1978: a 2.000.000. Golf júniusban
    az amerikai Rabbit változat bemutatása júliusban

1979: a 3.000.000. Golf szeptemberben
        ;alső Golf Cabriolet
        ;a Caddy furgon debütálása
        ;Facelift

1982: az 5.000.000. Golf februárban
    ;az első Golf turbófeltöltésű dízelmotorral (GTD)

1983: Nyugat-Európában fokozatosan megszűnik az első generáció 6,99 millió darab gyártása után
    
A Volkswagen márkáról:
A Volkswagen Személyautók a világ több mint 150 piacán van jelen és 14 ország több mint 50 termelési helyszínén gyártja járműveit. A Volkswagen 2018-ban 6,24 millió gépkocsit készített, termékei között olyan „bestsellerek” is szerepelnek, mint a Golf, a Tiguan, a Jetta és a Passat. A Volkswagen jelenleg világszerte 195,878, több mint 10,000 tagú kereskedelmi hálózata pedig 86 ezer munkatársat foglalkoztat. A Volkswagen következetesen kívánja előmozdítani az autógyártás fejlődését. Az elektromos mobilitás, az okos mobilitás (Smart Mobility) és a márka digitális átalakulása egyaránt a jövő stratégiai fontosságú, alapvető témakörei közé tartozik.

www.volkswagen.hu  


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Volkswagen

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: