Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

A Rolls-Royce felvásárolja a Siemens elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát

2019.10.01

Forrás: Siemens, Sajtóközlemény
Budapest, 2019. október 1. – Munkavállalói konzultációt követően a Rolls-Royce felvásárolta a Siemens korábban eAircraft részlegként ismert elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát.


Ezzel a lépéssel a Rolls-Royce magyarországi leányvállalatot hozott létre, ahol a Siemenstől átvett több mint 100 mérnök dolgozik majd.

Az idén júniusban bejelentett üzlet megkötése egyben azt is jelenti, hogy ezek a tevékenységek szervesen illeszkednek a Rolls-Royce-nak a repülőgépipar villamosítását előtérbe helyező stratégiájához, valamint hozzájárulnak céljainak gyorsabb eléréséhez, azaz hogy meghatározó szerepet töltsön be a repülés „harmadik korszakában.”

Örülünk, hogy az akvizíció lezárásához szükséges folyamatokat sikerült rövid idő alatt lebonyolítanunk. Üdvözöljük új kollégáinkat a Rolls-Royce-nál, és örömmel nézünk a közös munka elé, hogy új technológiákat és megoldásokat fejleszthessünk” – mondta el Rob Watson, a Rolls-Royce Electrical igazgatója. „A repülés „harmadik korszakának” küszöbén állunk, amely a csendesebb és tisztább légiközlekedés következő szintjét jelenti, és új kollégáink nélkülözhetetlen készségeikkel, szakértelmükkel és új technológiával járulnak hozzá portfoliónkhoz.

Paul Stein, a Rolls-Royce műszaki igazgatója hozzátette: „A most felvásárolt technológiai portfólió és készségek kiegészítik a jelenlegi elektromos fejlesztéseinket, amelyek magukban foglalják a mikrogrideket és a vonatokhoz fejlesztett hibrid-elektromos rendszereket, valamint repülőipari megoldásainkat. A villamosítás csak egyike azon törekvéseinknek, amelyekkel a repülést fenntarthatóbbá tesszük. Továbbra is azon dolgozunk, hogy növeljük gázturbináink üzemanyag-hatékonyságát, magasabb szintre emeljük a repülőgép és a hajtómű közötti integrációt és előmozdítsuk a fenntartható üzemanyagok fejlesztését.

A Siemens korábbi magyarországi és német üzletága mintegy 180 szakembert foglalkoztat, akik a teljesen elektromos és hibrid megoldások széles skáláját fejlesztik a repülőipar számára. Ők továbbra is a jelenlegi helyszíneken folytatják a munkát. A nemzetközi Siemens csapatot a Rolls-Royce már jól ismeri, hiszen korábban együtt dolgoztak az E-Fan X demonstrációs programon, amely már jelentős lépéseket tett a repülés fokozott villamosítása felé.

A Rolls-Royce sikeres szárazföldi teszteket végzett egy hibrid hajtásrendszeren, amely számos kisebb platformon alkalmazható, ideértve az EVTOL járműveket (hibrid- elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes légi járművek), a kereskedelmi közforgalmú repülőgépeket és a hibrid helikoptereket. Ezek a tesztek a világ egyik legátfogóbb hibridrepülőgép-hajtómű fejlesztési és integrációs programjának részét képezik, előkészítve az utat a 2021-es kísérleti tesztrepülésekhez. Az ACCEL kezdeményezés részeként pedig kifejlesztenek egy teljesen elektromos demonstrációs repülőgépet is, amellyel megkísérlik megdönteni a teljesen elektromos repülés sebességének világrekordját.

A megállapodás a Rolls-Royce villamosítással kapcsolatos bejelentéseinek sorozatában a legújabb fejlemény. A vállalat augusztus végén Skandinávia legnagyobb regionális légitársaságával, a Widerøe-vel indított közös kutatási programot a kibocsátásmentes repülés kapcsán. A program része a légitársaság azon törekvésének, hogy 2030-ra lecseréli és villamosítja régi regionális flottáját.

Ugyanazon hónap elején a vállalat Brandenburg szövetségi tartománnyal, a Cottbus-i Műszaki Egyetemmel és más ipari partnereivel közösen szándéknyilatkozatot írt alá egy szintetikus üzemanyagok előállítására szolgáló demonstrációs üzem felépítésére a németországi Lausitz régióban.

A Rolls-Royce Holdings plc-ről

1. A Rolls-Royce a legmodernebb technológiák fejlesztésén dolgozik, amelyek tiszta, biztonságos és versenyképes megoldásokat kínálnak bolygónk létfontosságú energiaigényeinek kielégítésére.

2. A Rolls-Royce több mint 150 országban van jelen, ügyfelei között több mint 400 légitársaságot és lízingügyfelet, 160 fegyveres erőt, 70 tengerészeti flottát, és több mint 5000 energia- és nukleárisenergia-termelő vállalatot számlál.

3. 2018-ban az éves bevétele 15 milliárd font volt, amelynek mintegy fele az értékesítés utáni szolgáltatásokból származott.

4. 2018-ban a Rolls-Royce 1,4 milliárd fontot fektetett kutatásba és fejlesztésbe. Emellett támogatják 29 egyetem technológiai központjainak globális hálózatát, amely a Rolls-Royce mérnökeit a tudományos kutatás élvonalába helyezi.

5. A csoport rendkívül elkötelezett a tanulók és a diplomások toborzása, valamint a munkavállalói készségek továbbfejlesztése tekintetében.

www.siemens.hu  


Cégfelvásárlás, cégeladás ; NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Robot, automatika, automata ; Fém, gépipar ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; - Siemens

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: