Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Belgiumba szállították ki az első gázüzemű Scania XT tehergépkocsit

2018.10.10

Forrás: Scania, Sajtóközlemény
Belgiumba, Hasselt városába szállították ki az új, építőipari Scania XT típus első gázüzemű példányát. A sűrített földgázzal (CNG) hajtott Scania P 340 4×2 horgos konténeremelős tehergépkocsit kisebb károsanyag-kibocsátása miatt választotta a városi tanács.


A CNG kisebb szén-dioxid-kibocsátást biztosít, de a városi környezetben még fontosabb, hogy ez a tehergépkocsi 95 százalékkal kevesebb részecskét bocsát ki, mint dízelüzemű megfelelője” – mondta Joost Venken, környezetvédelemért és fenntarthatóságért felelős tanácsos. „Az egészségügyi előnyök mellett a CNG-s járműveknek lényegesen olcsóbb az üzemeltetése.
 
A CNG-s tehergépkocsi megfelel Hasselt tiszta flottára irányuló célkitűzéseinek

Hasselt lelkesen ruház be egy tisztább járműparkba, és ez a Scania teherautó pontosan beleillik ebbe. „Jelenleg a CNG a leginkább fenntartható választás, amely mellett dönthetünk. A követelményeknek megfelelő elektromos tehergépkocsik még nem elérhetők Belgiumban” – tette hozzá Michel Froidmont, Hasselt infrastruktúráért és közművekért felelős tanácsosa.
Joost Venken kihangsúlyozta, hogy Hasselt és a környező Limburg tartomány egyaránt élen jár a nem dízelüzemű, de ugyanolyan manőverezési képességű járművek üzemeltetésében.

Nem kell kompromisszumot kötnünk a teljesítményt illetően, a CNG-s járművek tankolása pedig sokkal gyorsabb, mint az elektromos gépkocsik feltöltése. A Scania gázmotorjai éppolyan jól működtethetők biogázzal is a későbbiekben, így folytathatjuk a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentését.

A Scaniáról
A Scania a szállítmányozási iparág vezető gyártói közé tartozik. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel együtt közösen vezetjük a változást, mely a fenntartható fejlődés irányába mutat. 2017-ben 82.500 tehergépjárművet és 8.300 autóbuszt értékesítettünk, valamint 8.500 ipari- és hajómotort adtunk el ügyfeleinknek. A nettó értékesítési árbevétel megközelítette a 120 billió svéd koronát, aminek 20%-a a szervizszolgáltatásokból adódott. Az 1891-ben alapított Scania több mint 49.300 alkalmazottjával mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, kiegészülve Brazíliával és Indiával, míg a termelés Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában folyik, regionális központtal Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában. A Scania a Volkswagen Truck & Bus AG tagja, ami nemrég TRATON AG-vé alakult.

További információkért látogasson el a www.scania.hu weboldalra!


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - Scania ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: