Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

A júniusi legeredményesebb Scania járművezető megismételte a nyár eleji teljesítményét, megnyerte a CO2NTROL CUP 2018 augusztusi fordulóját is

2018.09.25

Forrás: Scania, Sajtóközlemény
Három hónapon keresztül tartott a verseny a 880 magyar járművezető között, mely idő alatt teljesítményüket a flottamenedzsment-rendszer adatai alapján kiértékeltük és a legjobbakat díjaztuk.


A napi munkavégzés közben a résztvevők vezetési stílusának hatékonysága számított, és az így, a flottamenedzsment-rendszerből nyert üzemelési adatokat kielemezve kerültek ki a legjobbak és azok, akik a legnagyobb fejlődést érték el.

Amellett, hogy dicsőséget szerzett magának a júniusi, júliusi és augusztusi legeredményesebb járművezető, a díjként járó 150 eurós Scania utalványt levásárolhatja a Scania márkaszervizeiben.

A helyszín nem változott a júniusihoz képest, ugyanis szintén a Triberg General Kft. telephelyén történt az augusztusi oklevél és utalvány átadása Lehoczki Attilának, a cég és a hónap legjobb pilótájának. Az R 500-as Scania és sofőrje kihozta magából a legjobbat az ömlesztett árufuvarozás közben megtett sok-sok kilométeren. Attila az újabb kitüntetésről így vélekedett:

A verseny során nem egymással mint járművezetőkkel kellett versenyeznünk, annál is inkább a forgalmi- és útviszonyokkal. Ezek mentén kellett megmutatnunk, hogy a Scania gyártó által elvárt adatokat tudjuk-e hozni és tartani. Azt is mondhatnám, hogy velünk szemben van egy teljesítményi követelmény, aminek meg kell felelnünk, és bizonyítanunk kellett, hogy ezeknek képesek vagyunk-e megfelelni. És azt hiszem, én már második alkalommal is bizonyítottam, hogy ez lehetséges. Életem során nagyon sok járművel dolgoztam eddig, de számomra Európa legjobb tehergépjárműve a Scania.

Ezzel lezárult a SCANIA CO2NTROL CUP 2018 nyári versenysorozata, melyen három ország, Magyarország, Szlovákia és Csehország 2181 járművezetője mérte össze vezetői képességét.

A SCANIA CO2NTROL CUP 2018 harminc legjobb versenyzője meghívást kap egy kötetlen hangulatú, szórakoztató programokat kínáló november eleji go-kart versenyre, ahol a Scania
kihirdeti a verseny három legeredményesebb pilótáját, akik nyereménye nem más, mint egy gyárlátogatás a Scaniánál, Svédországban.

A Scania minden résztvevőnek köszöni a kitartást, elhivatottságot és a jövő évi versenyhez sok sikert kíván!

A versenyről bővebb a www.scaniacontrolcup.hu oldalon tájékozódhat.

A Scaniáról
A Scania a szállítmányozási iparág vezető gyártói közé tartozik. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel együtt közösen vezetjük a változást, mely a fenntartható fejlődés irányába mutat. 2017-ben 82.500 tehergépjárművet és 8 300 autóbuszt értékesítettünk, valamint 8.500 ipari- és hajómotort adtunk el ügyfeleinknek. A nettó értékesítési árbevétel megközelítette a 120 milliárd svéd koronát, aminek 20%-a a szervizszolgáltatásokból adódott. Az 1891-ben alapított Scania több mint 49.300 alkalmazottjával mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, kiegészülve Brazíliával és Indiával, míg a termelés Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában folyik, regionális központtal Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában. A Scania a Volkswagen Truck & Bus AG tagja, ami nemrég TRATON AG-vé alakult.

További információkért látogasson el a www.scania.hu weboldalra! 


NEWS ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - Scania

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: