Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok

2018.07.02

Forrás: Baranya Megyei Vállalkozói Központ, Szentlőrinci Gazdanapok, Hírek
Jubileumához érkezett a Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár, idén huszonötödik alkalommal rendezik meg augusztus 10. és 12. között.


Mára az ország harmadik legnagyobb agrárvásárává nőtte ki magát, s programjainak sorában egyaránt megtalálhatók a könnyed kikapcsolódást garantálók ugyanúgy, mint a termelőknek szólók.

- Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kiállításunk tematikája, szakmaisága, eseményei olyan kínálatot nyújtsanak, amelyek versenyképessé teszik a hazai „agrár-kiállítási” piacon. Ez az utóbbi években egyre nehezebb, hiszen számos új esemény jelent meg e területen. Ennek jegyében a jubileumi vásáron számos újdonsággal is várjuk a vásárlátogatókat a már hagyományos programok mellett - mondja Pohl Marietta, a Szentlőrinci Gazdanapokat szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány igazgatója. A Gazdanapok nemzetköziségét erősítő, PARTNERORSZÁG nevet viselő sorozatunk keretében, amelyben évről évre más és más országot helyezünk a középpontba, idén a Horvát Köztársaság lesz a vásár díszvendége. Csaknem ötven horvát kiállító - turisztikai szakemberek, helyi terméket előállítók, mezőgazdasági termelők, közülük többen a tengerparti településekről - érkezik, valamint az országot is magas szintű delegáció képviseli, amelynek tagja lesz Tomislav Tolušić miniszterelnök helyettes delegáltja, az agrártárca államtitkára, a Horvát Gazdasági Kamara elnöke, valamint a határ menti partner szervezeteink - a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok- képviselői akikkel már hosszú évek óta szorosan együttműködünk.

A Szentlőrinci Gazdanapok az Alapítvány legnagyobb, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, - az utóbbi években országosan is egyre nagyobb teret nyerő - hazai termékeket felvonultató rendezvénye. Több támogatója is van, melyek közül kiemelt partner Szentlőrinc Város Önkormányzata. A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén is többen lesznek olyanok, akik először mutatkoznak be. A nemzetközi kapcsolatok szélesedése a tematikus udvarok kínálatában is érzékelhető lesz, amelyekben idén a horvát kiállítók is megjelennek.

- A jubileumi Gazdanapokon egy újabb együttműködési megállapodás aláírására is sor kerül, amelyet a magyar és horvát méhész egyesületek vezetői látnak el kézjegyükkel. Ezt üzletember találkozó követi, amelyen a horvát és magyar termelők közvetlen tárgyalásokat folytathatnak egymással.

A hagyományokhoz híven az első napon, az ünnepélyes megnyitó után kerül sor a szakmai napra, ami egyben az agrár-szaktanácsadók akkreditált továbbképzése is. Idén a precíziós gazdálkodás áll a középpontjában, e témakörben hangzanak el előadások. Az agrárfórumon pedig aktuális, a termelők mindennapi tevékenységét érintő kérdések kerülnek terítékre. Az állattenyésztők idén először külön szakmai napot tartanak. A kerekasztal beszélgetés fókuszában a novemberben életbe lépő új állattenyésztési törvény áll.

Mindannyian érezzük a generációváltás szükségességét a mezőgazdaságban, ezért ezzel a középiskolás vetélkedővel most a fiatal generációra helyezzük a fókuszt.

Az Agro Napló mezőgazdasági szakfolyóirattal közösen szervezett "A Gazdanapok Ászai" elnevezésű vetélkedőben Baranya megye három mezőgazdasági szakközépiskolája fog versenyezni a megye legjobbja címéért, és az ezért járó vándorserlegért, különféle szakmai és játékos feladatokban. A dicsőségen túl természetesen komoly nyereményekért is küzdenek a fiatalok.A jövőbeli tervünk az Agro Naplóval közösen az, hogy országossá bővítsük ezt a versenyt, és ezzel éppen azt a pozitív jövőképet mutassuk meg, amelyre az agráriumnak szüksége van. A célunk a mezőgazdasági szakmák ismertségének és népszerűségének növelése. A döntő időpontja: augusztus 11.

- A szántóföldi bemutató – most már a kiállítás elengedhetetlen programjaként- a nagy szakmai érdeklődésre való tekintettel az idei évben pénteken és szombaton is megrendezésre kerül.

A jubileumi vásáron várhatóan nagy népszerűségnek örvend a látogatók és a gyerekek körében az Őshonos udvar, ahol többek között a magyar szürkemarha, magyar juhfajták, parlagi szamár, valamint a Baranya udvar, ahol a megyei értéktárba bekerült tájfajta baranyai óriás nyúl és baranyai tájfajta tyúk kerül bemutatásra.

A Szentlőrinci Vágtára ismét várják a lovasok jelentkezését és a lovasverseny iránti érdeklődőket.

www.bmvk-gazdanapok.eu    


NEWS ; Ipari hírek ; Agrár ; Élelmiszer ; Kiállítás, konferencia ; - BMVK, Szentlőrinci Mezőgépnapok

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: