Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Állami kitüntetés a Bosch magyarországi vezetőjének

2018.03.14

Forrás: Bosch, Sajtóközlemény
Budapest – a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője.


Az elismerést a hivatalos indoklás szerint a magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésében és a hazai befektetések ösztönzésében betöltött jelentős szerepe, valamint példamutató vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként kapta.

Daniel Korioth a kitüntetés alkalmából hangsúlyozta: ”(…) nagy megtiszteltetés, hogy lehetőségem volt átvenni a kitüntetést, de ez az elismerés valójában a Boschnak szól, egészen pontosan a cégcsoportnál dolgozó valamennyi munkatársam kiemelkedő teljesítményének, így elsősorban nekik köszönöm odaadó munkájukat.

A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. A cég idén ünnepli első magyarországi kirendeltsége megnyitásának 100 éves évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős, hazánkban kilenc leányvállalattal rendelkező vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2016-os üzleti évben a Bosch csoport teljes forgalma 1149 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 238 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2017. január 1-jén több, mint 14 200 munkatársat foglalkoztatott. A 2017-es magyarországi adatok 2018. május 31-től lesznek elérhetők. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.

A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 400.500 munkatársat foglalkoztat (2017. december 31-én) és

az előzetes eredmények alapján 78 milliárd euró árbevételt ért el 2017-ben. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. Szakértelmét az érzékelők technológiájában, a hálózatba kapcsolt szoftverek és szolgáltatások területén, valamint saját IoT felhőjében is hasznosítja, ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat kínál egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch 62.500 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén világszerte 125 telephelyen.

További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; - Bosch

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: