Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Miklós Edit felépülését egy Audi Q5 is segíti

2018.01.19

Forrás: Porsche Hungaria, Das WeltAuto Sajtóközlemény
Budapest, 2018. január 18. - A hét végi sportbaleset után a magyar sísport legeredményesebb versenyzője Budapesten beszélt a sérülést követő terveiről, majd átvette elkötelezett támogatója, a Das WeltAuto által biztosított Audi Q5 gépkocsit.


Kicsit későbbre terveztünk egy sajtótájékoztatót, a phjongcshangi téli olimpia előtti napokra. Az olimpiát meg is tartják, igaz a hétvégi balesetem miatt nélkülem, de szerintem a fiatalok jól fogják képviselni Magyarországot” – kezdte sajtótájékoztatóját Miklós Edit, hozzáfűzve: a gyógytorna már másnap megkezdődött, és a klinikáról elhozhatott egy mozgatógépet, ami csak 90 fokig engedi hajlítani a térdét.

Számíthat ránk, akinek céljai vannak” – olvasható a felirat az Audi Q5 3.0 TDi oldalán, amelynek kulcsát Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója adta át Editnek, aki az esemény után haza indult Csíkszeredára.

Szeretnék köszönetet mondani a Das WeltAutónak és az Audinak, hogy így, a sérülésem után is támogatnak. De ez olyan sport, hogy bármikor bekövetkezhet egy sérülés” – mondta Miklós Edit.

A balesetet részben a saját hibájának tartja, mert mint felidézte, nem a megfelelő testtartással ment be abba a bizonyos kapuba. Noha voltak, akik szerint a tavalyi sérülés után túl korai volt az idei szezonban indulni, Edit nem gondolja, hogy elhamarkodta volna a versenyzést. „Ebben a sportágban csak úgy lehet eredményt elérni, ha versenyez az ember. A versenyen erős voltam, a lábam stabil volt, nem fájt lesiklás közben, pedig nagyon rázott a pálya” – emlékezett vissza a szombaton történtekre. Ami a jövőt illeti, az első célja, hogy újra tudjon síelni, így nem gondol még a következő olimpiára, bár a kora alapján arra is lenne esélye.

Próbálok nem csüggedni. Most otthon, Csíkszeredán nekifogok a rehabilitációnak. Mivel ez a baleset nagyban különbözik a tavalyitól, nem kell legyűrni a félelmet, hogy merjek megint sízni, mint a tavalyi sérülésem után. Inkább azt emészt, hogy lemaradtam az olimpiáról. Emiatt nehezebb ezt a sérülést feldolgozni. De tudom, hogy mindenki mellettem van a Síszövetségtől a versenyzőtársakig, és ez erőt ad a folytatáshoz” – jelentette ki Miklós Edit.

A Das WeltAuto-ról
A minőségi használtautók forgalmazására létrehozott Weltauto program 2001-ben, ausztriai mintára valósult meg Magyarországon. Az évek során a márka a hazai piac meghatározó szereplőjévé vált. Miután a Volkswagen Csoport 2011-ben felvásárolta a Porsche Holding-ot érzékelhető volt, hogy a német anyacég szeretné a Weltauto programot a teljes világhálózatára kiterjeszteni. E törekvések végül 2013-ra racionalizálódtak: ettől az évtől kezdve új arculattal, ám a megszokott minőségi szolgáltatásokkal, Das WeltAuto néven a márka már a Volkswagen Csoport teljes hálózatában áll az ügyfelek rendelkezésére. A használtautó-kereskedők közül jelenleg a Das WeltAuto rendelkezik egyedül országos értékesítői hálózattal. A 30 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

Bővebb információt a www.dasweltauto.hu vagy a www.dasblog.hu honlapon talál.


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Audi ; - Das WeltAuto

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: