Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Januárban indul az ABB női mentor-, és egy új gyakornoki programja a jövő mérnökeinek képzéséhez

2017.12.13

Forrás: ABB, Hírek
2017-12-13 - Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának öt résztvevőjét. A 2018 januárjától induló öt hónapos programot a műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. A vállalat egyúttal elindította az ABB Motion – Mozdulj velünk a digitális jövő felé! – nevű gyakornoki programját is.


Az immár egymást követő harmadik évben kiírt női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A mentorprogramra kiírt pályázat győztesei közül Tőzsér Eszter és Fábrik Bettina a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépészmérnöki Karának mester szakos hallgatói. Szintén a BME mester szakos hallgatója Ladányi-Pára Katalin Gyógyszervegyészmérnöki Karon. Tasnády Zsuzsa a Széchenyi István Egyetem Villamosmérnöki Bsc Automatizálási szakirányát végzi, Gyurkó Csilla pedig a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának MSc hallgatója.

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

A mentorprogram-pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel rendszeres konzultáción vesznek részt havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

Női mentori programunkkal azt szeretnénk elősegíteni, hogy a műszaki pálya iránt érdeklődő nők bízzanak magukban, és maradjanak a választott mérnöki pályán: vállalatunknál ehhez konkrét lehetőségeket és életpálya modelleket kínálunk” – mondta Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezetője.

Az ABB Kft. a mentorprogram mellett gyakornoki programot is indít ABB Motion – Mozdulj velünk a digitális jövő felé! – néven. A programra elsősorban nappali tagozatos műszaki tanulmányokat folytató diákok jelentkezését várja, akik rész-vagy teljes munkaidős gyakornokként a Motorok és Hajtások, valamint Villamosenergia-rendszerek területén dolgozó mérnök kollégák munkáját támogatják (adminisztráció, tervezési feladatok, projekt megvalósítás). A mérnök gyakornokok fizetést kapnak, és rugalmas munkaidő-beosztással dolgozhatnak.

Az 1-3 évig tartó program célja, hogy a diákok gyakorlatot szerezzenek rotációban az adott szakterület minden egységénél, és ezen keresztül megismerjék egy multinacionális nagyvállalat működését, ahol szakmailag fejlődni tudnak. Az első, alapozó évben egymás után több részterületen tevékenykednek, a második évben az általuk preferált területen dolgozhatnak már emelt fizetésért, és lehetőséget kapnak valós projektben való részvételre, valamint akár hazai vagy külföldi rendezvényeken vagy továbbképzéseken való részvételre.

Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezetője elmondta: „Gyakornoki és mentorprogramunk célja a jövő mérnökeinek megismertetése innovatív, korszerű technológiákkal, és a karrierlehetőségek bemutatása számukra. Szeretnénk tovább erősíteni az ABB együttműködését a hazai műszaki felsőoktatási intézményekkel, és hozzájárulni a műszaki végzettségű szakemberek magas szintű gyakorlati képzéshez.

www.abb.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Robot, automatika, automata ; - ABB ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: