Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Ismét lehet pályázni, folytatódik a Hankook Abroncsadományozási Programja!

2017.04.25

Forrás: Hankook Tire Sajtóközlemény
Idén hatodik alkalommal rajtol el a Hankook Tire Magyarország Kft. Abroncsadományozási Programja. A 2012-ben indított kezdeményezés keretében a vállalat eddig több mint tízezer gumiabroncsot osztott ki csaknem 210 millió forint értékben, olyan közhasznú szervezeteknek, amelyek a társadalom számára jelentős szolgálatot végeznek.


Pályázni idén is a www.hankookadomany.hu oldalon lehet 2017. április 25. - július 21. között.

Rácalmás, 2017. április 25. – A Hankook 2017-ben is folytatja nagyszabású, Magyarországon egyedülálló Abroncsadományozási Programját. Ennek keretében a cég olyan közhasznú alapítványoknak és kisebb egyesületeknek kíván segítséget nyújtani, amelyek egyébként ritkán és csak nagy erőfeszítések árán jutnának támogatáshoz. A 2012-ben útjára indított kezdeményezésben a nagyobb országos szervezetek mellett 2013 óta vehetnek részt kisebb non-profit szervezetek is, amelyek száma évről évre növekszik. Idén ismét több száz kisebb közhasznú szervezet számíthat abroncsadományra.

Az április 25-én újraindult www.hankookadomany.hu weboldalon a jelentkező szervezetek idén is legfeljebb 12 darab, azaz három garnitúra Hankook gumiabroncsra adhatják le igényüket július 21-ig. Azok a szervezetek számíthatnak pályázatuk pozitív elbírálására, akik környezet-, természet- vagy tájvédelemmel, fenntartható fejlődéssel foglalkoznak, vagy ezekhez kapcsolódó oktató tevékenységet folytatnak, illetve gyermekek idegen nyelvű oktatása, vagy biztonságos közlekedésre való nevelése a fő tevékenységük. Ezenkívül továbbra is várják azon szervezetek jelentkezését, akiknek a rászorulók támogatása, gyermek-, és koraszülött mentés, szállítás vagy pedig önkéntes rend- és katasztrófavédelmi tevékenység tartozik a fő tevékenységi körébe. A pályázókkal szemben idén is elvárás a közhasznú alapítványi, közalapítványi vagy egyesületi működési forma, illetve a minimálisan öt éves igazolható működés.

A Hankook 2017. augusztus 18-ig minden pályázót a jelentkezés benyújtásakor megadott e-mail címen értesít pályázatának elbírálásáról, a nyertesek listáját pedig a program weboldalán is közzéteszi.

A Hankook Tire Abroncsadományozási Programja Magyarország legnagyobb ilyen jellegű, évről-évre egyre sikeresebb akciója. A 2012-ben útjára indított program során a tavalyi évvel bezárólag több mint tízezer gumiabroncsot osztottak ki megközelítőleg 210 millió forint értékben, 846 kisebb és nagyobb hazai szervezetnek, ami jól bizonyítja a kezdeményezés sikerét. A vállalat továbbra is bíztatja a szervezeteket a pályázásra.

A Hankook Tire vállalatról

A Hankook Tire egyike az öt, a világon a legtöbb abroncsot gyártó abroncsgártónak. Innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok valamint a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin résztvevő csapatoknak).

A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 22.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén, Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és hét gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai premium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A vállalatnak Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Törökországban, Svédországban és Lengyelországban vannak képviseletei. A további európai országokban a cég termékeit regionális nagykereskedők terítik. A vállalat globális bevételének kb. 30 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják.

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg már több mint 3.300 alkalmazottat foglalkoztat és évente 14 milliónál is több gumiabroncsot gyárt személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára. A harmadik beruházási ütem 2015-ös befejezését követően a magyar gyár éves gyártókapacitása mintegy 19 millióra fog növekedni A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az ISO 9001:2008., ISO/TSO 16949:2009. minőségi és az ISO 14001:2014. környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is.

www.hankooktire.com/hu 


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Műanyag, gumi, üveg, szénszál ; - Hankook Tire

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: