Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Egyetemisták szakmai fejlődését támogatja a Siemens

2017.11.07

Forrás: Siemens, Sajtóközlemény
Három dimenzióban érzékelő toll és elektromos motorcsónak is szerepel a legígéretesebb pályázatok között


A Siemens többéves hagyományt követve, idén is meghirdette pályázatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói és kuta-tói számára, amelyen innovatív műszaki megoldásokat és kezdeményezéseket díjaztak a vállalat szakemberei. A legjobb projekteket benyújtó pályázók ösz-szesen közel 7 millió forintos juttatást kaptak, amelynek felét a Siemens kuta-tói ösztöndíjként nyújtja, a másik felét pedig többek között olyan projektek megvalósítására fordíthatják a diákok, mint egy három dimenzióban érzékelő toll fejlesztése, elektromos meghajtású versenyautó megépítése vagy a World Robot Olympiad 2017 versenyen való részvétel.

A Siemens célja, hogy segítse a fiatalok szakmai előmenetelét azáltal, hogy innova-tív ötleteken alapuló projektek megvalósítását támogatja. A vállalat a BME Pro Progressio alapítványán keresztül a leendő villamos-, gépész- és közlekedésmérnö-kök kezdeményezéseit, diákcsoportok munkáját, valamint diplomamunkák megva-lósítását ösztönzi összesen több mint 3 millió forint értékben.

A Siemens meggyőződése, hogy a hazai diákok tudása, kreativitása a világ élmező-nyébe tartozik, ezért kiemelten támogat olyan kezdeményezéseket, amelyen lehető-ség kínálkozik a nemzetközi megmérettetésre. A vállalat támogatja a BME Gépész-mérnöki Karán tanuló InnoRobot-X elnevezésű csapatot, hogy részt vegyenek a World Robot Olympiad 2017 elnevezésű versenyen, amelyen a világ minden pontjá-ról érkező diákok mérhetik össze robotikában szerzett tapasztalataikat és tudásukat.

Az elbíráláskor fontos szempont volt, hogy társadalmilag és gazdaságilag hasznos kezdeményezéseket támogassunk, amelyekben a diákok bebizonyíthatják, hogy kreativitással, tanulással és elszántsággal remek teljesítmények érhetőek el. A pro-jektek olyan kihívások elé állítják a hallgatókat, amelyekkel később, egy nagy fej-lesztőcégnél vagy akár saját vállalkozásukban is találkoznak majd” – mondta el Dr. Balázs Gergely György, a Siemens Zrt. kutatás-fejlesztési részlegének vezetője.

A vállalat idén összesen hét diákcsoport és egy egyéni pályázó egy-egy projektjét támogatja. Többek között három dimenzióban érzékelő toll, elektromos-, versenyau-tó és motorcsónak fejlesztése is szerepel a legígéretesebb fejlesztések között. Utóbbi a BME Solar Boat Team teljesen elektromos meghajtású „Rosana” névre keresztelt hajójának tökéletesítését és továbbfejlesztését segíti, amellyel évek óta számos nemzetközi megmérettetésen vesz részt sikeresen a csapat. A hallgatói csoportok munkáján kívül a vállalat szakkollégiumok tudományos életének fellendítéséhez járul hozzá, valamint egy szakdolgozatot és egy diplomatervet is díjazott.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át a pályázat nyerteseinek az elismerést jelző oklevelet. „Jó látni, hogy a fiatalok egyre tudatosabban keresik a lehetőségeket saját ötleteik, projektjeik megvalósításához. Arra törekszünk, hogy megkönnyítsük a dolgukat és támogatásunkkal közelebb kerüljenek céljaik elérésé-hez. Sok sikert kívánok a projektek megvalósításához” - hangsúlyozta a vállalat vezetője.

A diákok kezdeményezései mellett idén ismét lehetőség volt Siemens kutatói ösz-töndíjra pályázni. A vállalat szakemberei két pályázatot díjaztak, összesen több mint 3,5 millió forintos ösztöndíjjal.

A Siemens és a BME közel két évtizede működik együtt a jövő mérnökeinek képzésében. Jövő februárban lesz egy éve, hogy Magyarországon elsőként, a Siemens támogatásával duális rendszerű műszaki mesterképzés indult a BME Villamosmér-nöki és Informatikai Karán. A képzés előnye, hogy a hallgatók az elméleti tudást az egyetemen, a gyakorlati tapasztalatokat pedig a Siemensnél szerzik meg. 2017-ben a Siemens és a BME együttműködésével létrejött a Felsőoktatási és Ipari Együttmű-ködési Központ, amelynek célja, hogy támogassa a hallgatók és a vállalat szakem-bereinek közös munkáját az innovatív projekteken.

Siemens – 130 éve Magyarországon
A Siemens AG a világ egyik vezető technológiai vállalata, mintegy 200 országban van jelen fejlesztéseivel a digitalizáció, az automatizálás és a villamosítás területén. A 2016. szeptember 30-ával zárult gazdasági év-ben a Siemens 79,6 milliárd euró árbevételt, valamint mintegy 5,6 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, és több mint 350 ezer munkatársat foglalkoztatott világszerte. Magyarországon a Siemens 130 éve, az első budapesti villamosvonal megépítésével kezdte meg tevékenységét, és azóta is meghatározó szerepet játszik az ország modernizációjában. A hazai Siemens-csoport tevékenysége az energiatermelés, -feldolgozás és -továbbítás, az ipari automatizálás, az épülettechnológia, a közlekedés és infrastruktúra, az egészségügy, valamint a szoftverfejlesztés területére terjed ki. A Siemens Zrt. mellett a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Wind Power Kft., a Mentor Graphics valamint az evosoft Hungary Kft. is a csoport tagja, amely Magyarországon több mint 3000 munkatársat foglalkoztat.

http://www.siemens.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Robot, automatika, automata ; Solar, napenergia ; - Siemens

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: