Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Ifjú séfek versenye – Szakiskolások mérték össze tudásukat az OMÉK-on

2017.09.23

Forrás: Agrármarketing Centrum, Sajtóközlemény
Három fővárosi és két vidéki szakács tanulókból álló középiskolás csapat mérte össze tudását a 78. OMÉK-on megrendezett szakiskolásoknak meghirdetett szakácsversenyen. Az „OMÉK 2017 – Hazai ízek, hazai asztalokon” címet viselő versengés során a tanulóknak négyféle alapanyagból kellett ételeket kreálniuk.


A busa filéből, a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyes szűzpecsenyéből, a növendék házi nyúlcombból valamint a csontos vaddisznó gerincből készült ínyencségeket az öt fős, mesterszakácsokból, szakoktatókból és élelmiszeripari szakemberekből álló zsűri rangsorolta.

Hazai, kiváló minőségű alapanyagok felhasználásával készíthettek ínycsiklandó ételkölteményeket azok a diákok, akik közül néhány év múlva akár a legjobb éttermek sztárséfjei is kikerülhetnek. A verseny célja nem csak az volt, hogy a most még szárnybontogató fiatalok megmutathassák tudásukat, hanem az is, hogy az Agrármarketing Centrum és a Terméktanácsok által kiemelten kezelt hazai alapanyagokból, minél ötletesebb, a közétkeztetésben és a hétköznapokban egyaránt könnyen elkészíthető ételeket kreáljanak. Az öt csapat két versenynapon mérhette össze tudását. Szeptember 21-én a busa filé, valamint a KMS védjegyes szűzpecsenye, szeptember 22-én pedig a növendék házi nyúlcomb és a csontos vaddisznó gerinc szerepelt az étlapon. A diákok az ételekhez további prémium minőségű, hazai nyersanyagokat használhattak fel.

A versenyzőknek 120 percük volt elkészíteni a menüt, amelyet az öt fős zsűrinek mutattak be. A zsűri elnöke Zsolnay Gábor mesterszakács, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesületének elnöke volt.

A kétnapos küzdelem végeredményeként az első helyet a budapesti Dobos C. József Szakképző Iskola diákjai hozták el. A második a zalaegerszegi Báthory István Szakképző Iskola csapata lett. A harmadik helyen a szintén budapesti Giorgio Perlasca Szakgimnázium és Szakközépiskola végzett. A negyedik helyet a fővárosi Gundel Károly Szakképző Iskola, az ötödiket pedig a mosonmagyaróvári Haller János Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai szerezték meg.

www.amc.hu 
www.omek2017.hu 


NEWS ; Ipari hírek ; Agrár ; Élelmiszer ; Kiállítás, konferencia ; - OMÉK

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: