Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Vezetéstámogató rendszerekkel nőhet az önvezető autók elfogadottsága

2017.09.04

Forrás: Bosch, Sajtóközlemény
A vészfékrendszerek adhatnak lendületet az önvezető autóknak
¤ Hollandiában és Belgiumban minden harmadik, Németországban minden negyedik, Nagy-Britanniában minden ötödik, a 2015-ös évben újonnan forgalomba helyezett személyautóban van automatikus vészfékrendszer


¤  Az ilyen rendszernek köszönhetően akár 72 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó ráfutásos baleset történhet

A Bosch, 2015-ös forgalomba helyezési statisztikákon alapuló elemzése szerint egyre nagyobb számban találhatók vezetéstámogató rendszerek az európai piacon: már most számos új autó fékez önállóan Németországban, Hollandiában, Belgiumban és például Nagy-Britanniában is a balesetek elkerülésére és – szükség esetén – az autó álló helyzetig történő, teljes lefékezésére.

Az automatikus vészfékrendszerek nagyarányú elterjedésében komoly szerepet játszik az Euro NCAP (Európai Új Autó Értékelő Program) értékelési rendszere is: a fogyasztóvédelmi szervezet töréstesztjein elérhető ötcsillagos eredményhez 2014 eleje óta szükséges az ilyen segédrendszer is. „Meglátásunk szerint az automatikus vészfékrendszerek gyors terjedése, valamint a hétköznapi közúti gyakorlatba történő beágyazódásuk egyaránt az automatizált vezetés felé tartó utat egyengetik. Minél jobban ismerik ugyanis az emberek az önvezető autók alapját jelentő vezetéstámogató rendszereket és az azokkal járó előnyöket, annál kevésbé idegenkednek majd az effajta technológiáktól. Így pedig még nagyobb arányban nőhet az automatizált vezetés és az önvezető autók elfogadottsága. A Bosch több ezer mérnöke jelenleg is azon dolgozik, hogy az egyelőre tudományos-fantasztikus fikcióba illő önvezető autók a jövőben mindenki életének megszokott, szerethető részeivé válhassanak” – hangsúlyozta dr. Dirk Hoheisel, a Bosch igazgatótanácsának tagja.

A Bosch elemzése szerint a követési távolságot is figyelő adaptív sebességszabályozó (ACC) is nagy népszerűségnek örvend az autóvásárlók körében: ez a vezetéstámogató „asszisztens” a 2015-ös évben az új német személyautók 11 százalékában volt megtalálható. A parkolási vezetéstámogató rendszerek (az egyszerű távolságmérő szenzoroktól a kormányzás feladatát elvégző parkolóasszisztensekig) minden második Németországban újonnan forgalomba helyezett személyautóban könnyítik meg a manőverezést. Az új személyautók 16 százaléka felügyeli a sávváltást vagy tartja önállóan a választott forgalmi sávot, míg az új autók 11 százalékába integráltak a közlekedési táblákat kamera segítségével felismerő rendszert.

Európa szerte és az Egyesült Államokban is terjednek az automatikus vészfékrendszerek
Nemcsak Németországban, hanem más európai országokban is teret nyernek az automatikus vészfékrendszerek: a 2015-ben újonnan forgalomba helyezett személyautók közül Hollandiában 32, Belgiumban 30, Nagy-Britanniában 21, míg Spanyolországban az újonnan értékesített személyautók 16 százaléka segítette a vezetőt automatikus vészfékezéssel. Mindeközben pedig az Egyesült Államokban nem kevesebb, mint 20 autógyártó egyezett meg arról, hogy 2022-re alapfunkcióvá teszik járműveikben az automatizált vészfékrendszereket.

Az automatikus vészfékrendszerek radar és/vagy kamera segítségével figyelik a jármű előtti útszakaszt. Amennyiben a jármű az adott forgalmi sávban található akadályt kritikus mértékben megközelítené, a rendszer rögtön figyelmezteti a járművezetőt – ha a vezető nem reagál időben, a jármű önműködően vészfékezést hajt végre.

A Bosch baleseti kutatásai alapján csak Németországban elkerülhető lenne a személyi sérüléssel járó ráfutásos balesetek akár 72 százaléka, ha minden járműben megtalálható lenne automatikus vészfékrendszer.

A Bosch elemzéséről  
A vezetéstámogató rendszerek kiértékelését a Bosch a német Szövetségi Közlekedési Hivatal által a 2015-ben forgalomba helyezett új autókról kiadott statisztikái, valamint az IHS Markit szolgáltató adatai alapján végezte. Első lépésben meghatározták a különböző szegmensek legfontosabb modelljeit, majd a felszereltségi listák alapján megállapították, hogy az egyes járművek milyen vezetéstámogató rendszereket kínálnak. Németországban 2015 során 3,2 millió új személyautót helyeztek forgalomba. A Boschnál ma már közel 3000 fejlesztő dolgozik új vezetéstámogató rendszereken, az automatizált vezetés és parkolás területein egyaránt.

A mobilitási megoldások a Bosch csoport legnagyobb üzleti szektora, 2016-ban értékesítési volumene elérte a 43,9 milliárd eurót, azaz a cégcsoport teljes árbevételének 60 százalékát. A Bosch csoport a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A mobilitási megoldások üzletág a mobilitás három területén – automatizálás, elektromosítás, hálózatba kapcsolás – ötvözi a cégcsoport szakértelmét, és kínál integrált mobilitási megoldásokat ügyfelei számára. Az üzletág fő tevékenységi körei a következők: üzemanyag befecskendező technológia és meghajtási periféria-eszközök belső égésű motorok számára, elektromos meghajtási megoldások, járműbiztonsági rendszerek, vezetéstámogató- és automatizált funkciók, felhasználóbarát infotainment technikák, gépjárművek közötti, illetve gépjárművek és eszközök közötti kommunikáció, szerviz koncepciók, valamint utángyártás során nyújtott mérnöki támogatás és szervizelés. A Bosch olyan jelentős gépjárműipari innovációkért felel, mint az elektronikus motorvezérlés, az ESP® (elektronikus menetstabilizáló rendszer), valamint a közös nyomócsöves (common-rail) dízel technológia.

A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte megközelítőleg 390.000 munkatársat foglalkoztat (2016. december 31-én) és 73,1 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. Szakértelmét az érzékelők technológiájában, a hálózatba kapcsolt szoftverek és szolgáltatások területén, valamint saját IoT felhőjében is hasznosítja, ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat kínál egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch 59.000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, világszerte 120 telephelyen.

További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.com, www.bosch.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Önvezető, automatizált járművezetés, ; Robot, automatika, automata ; Radar, szenzor, ultrahang, érzékelő ; Fém, gépipar ; - Bosch

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: