Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Megbízható V8-as teljesítmény – Logikus választás számos alkalmazásra

2017.06.08

Forrás: Scania, Sajtóközlemény
A Scania úgy döntött, hogy a tavaly bevezetett új tehergépkocsi-generációja számára új és erőteljes V8-as motorokat mutat be.


Természetes választ jelent a nagyobb szerelvényössztömeg a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és a szállítmányozás hatékonyságát célzó törekvésekre, amely különböző alkalmazások kapcsán és számos iparág részéről felmerült. Ennek kapcsán felülvizsgálják a szerelvények legnagyobb megengedett tömegére és hosszára vonatkozó törvényeket. Eközben minden – az úthálózattól a teherautókban használt technikáig – rendkívül gyorsan fejlődik, ugyanis a tonnakilométerre számított károsanyag-kibocsátás mérséklése mindenhol előnyt élvez. Éppen ezért egy olyan erőteljes motor, mint a Scania V8-as motorja, egyértelmű választást jelent azon üzemeltetők számára, akik kis üzemanyag-fogyasztást és maximális termelékenységet, valamint fenntarthatóságot igényelnek.

Alapvetően logikus választást jelent egy Scania V8-as motor mellett döntetni. Ezzel optimalizált élettartamra vetített költségekre számíthat a vállalkozás, éppen ezért a 30 tonna fölötti szerelvényössztömeggel közlekedő járművek üzemeltetői közül senki sem csalódik majd” – mondja Björn Fahlström, a Scania Trucks termékmenedzsment területért felelős alelnöke. „A magasabb termelékenységi szint közvetlenül mérhető pozitívum, és ugyanez igaz a tonnakilométerre vetített kisebb üzemanyag-fogyasztásra is. A további előnyök – mint például a fokozott vezetői kényelem és rendelkezésre állás, valamint a kiemelkedő használtpiaci érték – pedig az idő előrehaladtával válnak mindenki számára egyértelművé.

Európában az északi országok képviselik az úttörők táborát: nagyvonalú nemzeti előírások szabályozzák a járművek megengedett tömegét és hosszát. Emellett átfogó és alapos tanulmányok foglalkoznak azzal, hogy mit jelentenek az új járműszerelvények mind a gazdaság, mind a káros, üvegházhatást okozó gázok csökkentése szempontjából.

Svédország nagy hagyománnyal bír a máshol szokásosnál hosszabb és nehezebb járművek speciális engedélyek nélküli üzemeltetése terén. Az ország 1972-ben alkotta meg a 24 méter hosszú szerelvényeket engedélyező törvényi keretfeltételeket, míg ma már az akár 25,25 méter hosszú és 64 tonna össztömegű járműszerelvények is közlekedhetnek. Az idei, 2017-es évben vezeti be Svédország azokat az új szabályokat, amelyek bizonyos utakon akár 74 tonna szerelvényössztömeget is megengednek. Még ennél is jobb a helyzet a Svédországgal szomszédos Finnországban, ahol már ma is üzemelhetnek 76 tonnás szerelvények, amennyiben megfelelnek a tengelyek számára, az út típusára és a jármű tömeg-teljesítmény arányára vonatkozó kitételeknek.

A Scania otthona Skandinávia, így igen nagy tapasztalattal rendelkezünk a hosszabb és nehezebb szerelvényekkel” – mondja Fahlström. „Amennyiben körülnézünk a világban, akkor látható, hogy az erős, megbízható és energiahatékony tehergépkocsi-motorok iránti igény növekszik.

Az Európai Unióban tapasztalható trend az, hogy megtartsák az alapvető szabályokat, amelyek 16,5 méter hosszú és 40 tonna össztömegű félpótkocsis szerelvényeket engedélyeznek. Azonban már megkezdődtek a szabályozás enyhítésére irányuló párbeszédek. Emellett egyértelműen látszik, hogy a világ más részein a döntéshozók látják a modern technika kínálta lehetőségeket a környezeti terhelés csökkentésére és a gazdaságosabb szállítmányozásra.

A Scania új generációs V8-as motorjait először csak Euro 6 kivitelben kínáljuk, ám a bevezetés előrehaladtával további károsanyag-kibocsátási szabályoknak megfelelő változatokat is bemutatunk majd” – mondja Fahlström.

A számos különböző szektorból származó tapasztalat azt mutatja, hogy egyértelműen pozitív hatással bírnak a nagyobb szerelvények, miközben a hátrányaik csupán minimálisak, amennyiben megfelelő a törvényi szabályozás. A tanulmányok eredményei alapján látszik, hogy a nagyobb szerelvényössztömeg csupán korlátozott előnyöket biztosít, ha a jármű nem lehet a mainál hosszabb – és ugyanez igaz fordítva is.

Egy jó példa erre a Scania Transport Laboratory, amely évek óta végez fuvarokat a márka svédországi gyára és egyéb célpontok között 31,5 méter hosszú szerelvényekkel. Ezek az összesen tíztengelyes járművek V8-as motorral felszerelt vontatóból összekapcsolt, két teljes méretű kéttengelyes félpótkocsiból állnak. Az eredmények pedig igen meggyőzőek: a szállított tömegre vetített üzemanyag-fogyasztás 30 százaléknak megfelelő mértékben csökkent. Ez olyan jelentős mértékű megtakarítás, amelyet igen nehéz lenne más módon elérni.

A Scania emellett számos különböző kísérleti projektben is részt vett az északi országokban, a nagyobb és nehezebb szerelvényekhez kötődő teszteket gyakran az erdészeti szektor cégeivel végezte a gyártó. A következtetések itt is egyértelműek: a tonnakilométerre számított üzemanyag-fogyasztás drasztikusan csökkent, miközben nem tapasztalhatók bármilyen közvetlen hátrányok például az út kopása vagy a közlekedésbiztonság terén.

A DC16 650 bevezetésével a V8-as motorkínálat egy új variánssal bővült, e családtagban a nehéz rakományokat szállító ügyfelek közül sokan új kedvencre lelhetnek majd. Az új motorváltozat legnagyobb forgatónyomatéka 3300 newtonméter, amely már 950 fordulat/perctől rendelkezésre áll, ráadásul korlátozás nélkül, minden fokozatban.

Így akár hosszabb áttételezésű (gyorsabb) hátsó híd is választható, hiszen a nagy nyomaték jóvoltából kisebb fordulaton üzemelhet a motor, ami csökkenti az üzemanyag-fogyasztást. Tavaly a Scania bemutatott egy különösen hosszú, 2,35:1 áttételezésű hátsó hidat, ez tökéletes partnere a Scania nyomatékos V8-as motorjainak a távolsági fuvarozásban.

Természetesen nem csupán a nehéz szerelvények állnak az ügyfelek fókuszának középpontjában. A hagyományosabb fuvarfeladatokat végző európai ügyfelek esetében is jó okok szólnak amellett, hogy megfontolják egy Scania V8-as motor választását. Az első, 1969-ben bemutatott generáció az akkori viszonyok között elképesztően hatalmas, 350 lóerő teljesítményt kínált. Azóta a Scania V8-as motorjai kiváló hírnevet szereztek kiemelkedő üzemelési biztonságukkal és robusztusságukkal – ezek a jellemzők a nagy futásteljesítményekben és az iparágban vezető használtpiaci értékben érhetők tetten.

Például az új 520 lóerő teljesítményű motort (DC16 116) – amely olyan fejlett megoldásokkal rendelkezik, mint a Miller-vezérműtengely – választó ügyfelek olyan jellemzőket kapnak, amelyek ritkán elérhetők együttesen.

Nem igazán szokványos ez egy 40 tonnás szerelvény esetében: A rendelkezésre álló 2700 newtonméter jóvoltából még hegyes-völgyes útvonalon is könnyedén tartható nagy és egyenletes utazósebesség. Eközben az üzemanyag-fogyasztás azonos szinten mozog vagy akár még kedvezőbb is más gyártók 450 lóerős motorjainak legjobb eredményénél” – mondja Fahlström.

Ha ehhez hozzávesszük azt a megnyugtató tudatot, hogy a tehergépkocsi szíve hosszú évekig fáradhatatlanul dolgozik, a vezetők a járművet a munka előnyének tekintik és szép összeget ér majd a jármű eladásakor, akkor máris egyértelmű, hogy miért értek el legendás státuszt a Scania V8-as motorjai.

A Scania V8-as motorjai jelentetik a logikus választást már évtizedek óta a nehéz körülmények között dolgozó járművekhez. Egyúttal lehetetlen figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy egyéb jellemzőik miatt is vonzzák az ügyfeleket: ilyen a hangjuk, az erejük vagy az érzés, amelyet a járművezető a kormány mögött átél. Björn Fahlström is beismeri, hogy mind logika, mind az érzelmek szerepet játszanak a választásban: „A Scania márkánál megszállottan dolgozunk ügyfeleink nyereségességének fokozásán az általunk kínált megoldásokkal. Ügyfeleinkkel való minden beszélgetésünk egy olyan folyamat, amelyben közösen abból indulunk ki, hogy milyen különleges jellemzők igazak a tervezett alkalmazásra. Ezt követően kielemezzük, a cég hogyan érheti el a lehető legjobb teljes üzemeltetési gazdaságosságot termékeink és szolgáltatásaink segítségével. Az összes paraméter figyelembevételével megalkotott optimális megoldásnak gyakran része egy V8-as Scania a nagyobb igénybevételt jelentő helyzetekben. Ám nálunk a V8-as presztízse és a járműhöz kapcsolódó különleges érzések szintén az ajánlat részét képezik.

A Scaniáról 
A Scania világszinten is élenjáróként szállítási megoldásokat nyújt. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel együtt vezető szerepet játszunk a fenntartható szállítási rendszerekre való átállásban. A 2016-os évben 73.100 tehergépkocsit, 8300 autóbuszt, valamint 7800 ipari és hajómotort adtunk át ügyfeleinknek. Nettó értékesítési árbevételünk megközelítette a 104 milliárd svéd koronát, amelynek mintegy 20 százaléka a szolgáltatásokhoz köthető. Az 1891-ben alapított Scania ma már több mint 100 országban tevékenykedik, és körülbelül 46.000 főt foglalkoztat. A kutatás és fejlesztés központja Svédországban található, amelynek Brazíliában és Indiában is működnek ágazatai. A gyártás Európában, Latin-Amerikában és Ázsiában folyik, míg helyi gyártóközpontok működnek Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában. A Scania a Volkswagen Truck & Bus GmbH része.

Bővebb tájékoztatás a www.scania.hu weboldalon található.


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - Scania ; Fém, gépipar ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: