Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Krisztián Róbert a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyetteseként folytatja

2023.05.30

Forrás: Magyar Suzuki Zrt., Sajtóközlemény
Esztergom, 2023. május 30. – A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy 2023. június 1-jétől Krisztián Róbert tölti be az esztergomi gyártóvállalat vezérigazgató-helyettesi pozícióját.


Dr. Urbán László, aki több mint 15 évig sikeresen látta el ezt a pozíciót, igazgatósági tanácsadóként (senior advisor) folytatja munkáját.
  
Krisztián Róbert a kolozsvári Műszaki Egyetemen végzett mérnökként, 1992-ben csatlakozott a Magyar Suzukihoz. Pályafutása során számos pozícióban és területen kipróbálta magát: a beszerzési osztályon kezdett, majd ott töltött be egyre felelősségteljesebb feladatkört. 11 éven át, 2010-ig a beszerzési osztály vezetőjeként jelentős szerepet vállalt a Magyar Suzuki beszállítóinak kiválasztásában, illetve képzésében, az alkatrészek fejlesztésének és készenléti állapotának ellenőrzési folyamatainak kialakításában. Ezután négy éven át a pénzügyi-, HR és jogi-, illetve az informatikai osztályok irányítása és koordinálása tartozott hozzá. 2014. májusától a Magyar Suzuki Zrt. értékesítési vezetőjeként, operatív igazgatóként, igazgatósági tagként látta el a feladatait. 2022. májusában a MAGE (Magyar Gépjárműipari Egyesület) elnökének választották.

Vezérigazgató-helyettesi kinevezését követően Krisztián Róbert továbbra is ellátja az operatív igazgatói funkciót a marketing és értékesítés területén, illetve hozzá tartozik a jövőben a vállalati kommunikáció és a kormányzati kapcsolatok. 

Céginformáció
A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést. Itt készülnek – immár hibrid változatban is – a Vitara és az új S-CROSS modellek. A vállalat olyan távoli országokba is szállít, mint Mexikó, Új-Zéland vagy Japán. A hazai
és nemzetközi piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. A vállalat a 2021-es adatok alapján az ország 14. legnagyobb árbevételű cége.

A hajómotoros üzletág évről-évre kiemelkedő aktivitással van jelen a piacon és vezető szerepet tölt be a hazai hajózás motorizálásában, 2017 őszétől pedig Magyarországról irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába, Montenegróba és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket is.

Jelentős szerepet játszik a régió motorkerékpár-kereskedelmében is: az esztergomi központ Magyarországgal együtt összesen tizennégy ország (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Azerbajdzsán, Lettország, Észtország, Albánia) piacát látja el.

www.suzuki.hu    


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Suzuki ; - MAGE ; Fém, gépipar

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: