Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Budapesten 150 új MAN Lion*s City autóbuszt állít forgalomba az ArrivaBus Kft.

2023.05.02

Forrás: MAN Sajtóközlemény
Április 27-én a Millenáris Parkban tartott, járműbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján jelentette be az ArrivaBus Kft., hogy májustól júliusig összesen 75 szóló és 75 csuklós MAN Lion’s City autóbuszt állít üzembe a BKK Zrt. budapesti járatainak kiszolgálására.


Ezek a korszerű buszok a járművezetők és az utasok számára egyaránt a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülményeket nyújtják, miközben az akadálymentesség terén is élen járnak.

• Korszerű autóbuszokkal a fenntarthatóságért
• Középpontban a járművezetők és az utasok igényei
• Az új generációs MAN Lion’s City kiválóan megfelel a mai elvárásoknak 

Idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját Budapest, amelynek közösségi közlekedése az elkövetkező hónapokban éppen 150 MAN Lion’s City autóbusszal újul meg. A budapesti buszok immár több mint egyharmadát üzemeltető ArrivaBus Kft. ugyanis május elejétől július végéig havonta 25 szóló és 25 csuklós oroszlános járművet állít forgalomba. „Vállalatunk jövőképének szerves része a fenntarthatóság támogatása. Ennek elérésében kulcsfontosságú, hogy a lakosság a személyautók helyet minél inkább a közösségi közlekedést vegye igénybe. Ezt nagymértékben elősegítik ezek a korszerű MAN Lion’s City autóbuszok” – hangsúlyozta ki a sajtótájékoztatón Körmendi Anikó, az Arriva Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Minden igényt kielégítő járművek

Az ArrivaBus Kft. flottájában most megjelenő MAN Lion’s City buszok szóló változata 73 álló- és 31 ülőhelyet kínál, míg a csuklós modellek 128 álló és 42 ülő utasnak nyújtanak helyet. A második ajtóval szemben tágas peron várja a kerekesszékkel, illetve babakocsival utazókat, míg a csuklósoknál a harmadik ajtóval szemben is kialakítottak egy babakocsis helyet. „Flottánkban ezek a járművek biztosítják a legnagyobb teret a kerekesszékes és a babakocsis utasoknak, ezenkívül Braille-jelekkel ellátott jelzőgombok segítik a vakok és gyengénlátók utazását. A járművek első részében az álló-, míg hátul az ülőhelyek vannak túlsúlyban, ami jobban kiszolgálja a mai utasigényeket. Az elérhető legnagyobb teljesítményű hűtő- és fűtőberendezéseikhez olyan kialakítású légcsatornák társulnak, hogy a leghatékonyabb klimatizálást biztosítsák. Az ArrivaBus Kft. bármelyik gépkocsivezetője kifejthette véleményét a cég belső kommunikációs csoportjában, így valóban több száz interakció eredményeként alakítottuk ki a vezetőteret. Ennek megfelelően a fülkeajtót elektromágneses zár biztosítja, a műszerfal egy része a kormányoszloppal együtt állítható és minden kezelőelem, kapcsoló oda került, ahova a járművezetők javasolták. Kartámaszos, fűthető ülés, elektromos mozgatású napfényroló, fényérzékelős világításkapcsolás, esőérzékelős ablaktörlő-vezérlés, valamint USB-csatlakozó szolgálja a kényelmüket. Egyik gépkocsivezető munkatársunk az oktatás után így nyilatkozott: „Döbbenetesen jó az ergonómia, az ülés úgy beállítható, hogy a bal lábamat kinyújtva is minden kapcsolót jól elérek”. Hazánkban még különlegességnek számít, hogy a vezetőállás specifikálásakor messzemenően figyelembe vettük járművezetőink igényeit” – tette hozzá Szepesi Péter, az ArrivaBus Kft. ügyvezető igazgatója.

Közös értékek mentén

„Az MAN számára ugyanazok a vállalati értékek fontosak, mint az Arriva cégcsoportnak, így ezekkel könnyen tudtunk azonosulni. Rengeteg mérnöki munkaóra áll az új Lion’s City kifejlesztése mögött, hogy maximálisan kényelmes és biztonságos körülményeket teremtsen a járművezetőknek és az utasoknak egyaránt. Ez a Lion’s City generáció 2017-ben mutatkozott be, és azóta nagy megelégedéssel használják az üzemeltetők és az utazóközönség világszerte” - mondta Hoyos György, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. autóbuszos üzletágának vezetője.

www.man.eu     


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - MAN ; Robot, automatika, automata ; Radar, szenzor, ultrahang, érzékelő ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; Fém, gépipar ; Műanyag, gumi, üveg, szénszál ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: