Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Mercedes-Benz eCitan – teljesen elektromos kompakt haszongépjármű belvárosi kiszállításokhoz és szervizműveletekhez

2023.05.17

Forrás: Mercedes-Benz, Sajtóközlemény
A Mercedes-Benz Vans új példát mutat a helyi emissziómentes szállítás terén: a közepes és a nagyméretű haszongépjárművek után a kompakt kategóriában is tisztán elektromos hajtású megoldást kínál.


A haszongépjárművek szegmensében bemutatkozó eCitan zárt áruszállító modell kétféle hosszúsággal, 4.498 mm-es kompakt, valamint 4.922 mm-es hosszított verzióban is elérhető lesz. Tourer változatban (kombinált áramfogyasztás (WLTP): 19,16 kWh/100 km; kombinált CO2-kibocsátás (WLTP): 0 g/km ) a kereskedelmi személyszállítás céljára kezdetben kompakt kivitelben lesz elérhető, még a hosszabb változat később kerül piacra.  Modelltől függően a WLTP szerinti hatótáv 280 és 284 kilométer közötti*1. Ez a hatótáv megfelel a kereskedelmi ügyfelek igényeinek, akik a kompakt modelleket jellemzően rövid távokon használják városi környezetben. Gyorstöltőn a 45 kWh-ás akkumulátor 10-ről 80 százalékra  38 percen belül tölthető fel 80 kW-os DC töltéssel . Fontos előny: a terhelhetőség és a raktér mérete hasonló a hagyományos motorral hajtott Citan modellekéhez. A kompakt zárt áruszállító esetében a raktér térfogata 2,9 köbméter és akár 544 kilogramm, a hosszabb változatnál pedig 3,7 köbméter és akár 722 kilogramm. terhelést is elbír Az eCitan 90 kW-os változatának alap induló ára körülbelül 36.000 euró  lesz a kompakt zárt áruszállító esetében. 
 
Emellett a hosszú tengelytávú Citan most ünnepli piac bevezetését, tovább bővítve a Mercedes-Benz Vans modellkínálatát, tökéletes megoldást nyújtva a belvárosi kiszállításokhoz és utasszállításhoz. Kezdetben a zárt áruszállító kivitel lesz elérhető, a Tourer és a Mixto változatok a későbbiekben érkeznek.
 
eCitan zárt áruszállító: rengeteg hely és könnyű rakodás 
2021 szeptemberében mutatta be a Mercedes-Benz Vans a Citan új generációját, amely különösen népszerű az ügyfelek körében. Most pedig a teljesen elektromos kivitel következik, az eCitan. Ez az újdonság a hagyományos hajtású kompakt áruszállító összes előnyös tulajdonságát képes felmutatni, kompromisszumok nélkül. A kompakt külső méretek tágas belsőt takarnak, valamint nagy terhelhetőséget, ami széles lehetőségeket biztosít a belvárosi kiszállítások, szolgáltatások és személyszállítás tekintetében.
 
A szélesre nyíló tolóajtó és a mindössze 57 centiméteres, alacsony padlómagasság kényelmes hozzáférést biztosít a belső térhez és a rakodáshoz. A tolóajtók különösen praktikusak a szűk parkolóhelyeken, ráadásul opcionálisan mindkét oldalra elérhetők. 
___
*1  A megadott értékek az (EU) 2017/1153 számú szabályozás 2/3-as pontja (WLTP CO2 értékek) alapján kerültek meghatározásra. Az üzemanyag-fogyasztási értékek kiszámítása ezek segítségével történt. Az áramfogyasztás és a hatótáv meghatározása a 2017/1151/EU irányelv alapján történt. A hatótávolság az ötüléses verzióra érvényes.
*2  Minimális töltési idő 10-ről 80 százalékig optimális körülmények között, 400 V-os, 300 A-es áramot biztosító DC töltőállomáson; a töltési idő számos tényező függvénye, például a környezet és az akkumulátor hőmérséklete, valamint kiegészítő fogyasztók, például fűtés, használata.
*3  Maximális töltési teljesítmény optimális körülmények között, 400 V-os, 300 A-es áramot biztosító DC töltőállomáson; a maximális töltési teljesítmény számos tényező függvénye, például a környezet és az akkumulátor hőmérséklete, valamint kiegészítő fogyasztók, például fűtés, használata.
*4  Németországi nettó listaár 19 százalékos áfa nélkül.
 
A csomagtartó könnyen hozzáférhető hátulról. A hátsó ajtó két része 90 fokos helyzetben is rögzíthető, de akár 180 fokban is nyitható. A felfelé nyíló csomagtérajtó opcionálisan elérhető, épp úgy, mint a vezető és a raktér közötti válaszfal (ablakkal vagy ablak nélkül), sőt, rácsos kivitelben is. Ilyenkor az utas oldalánál található rács 90 fokkal elfordítható és rögzíthető a vezető ülése mellett, amely az összecsukható utas oldali üléssel együtt hosszú tárgyak elhelyezésére alkalmas, lapos felületet biztosít. Ebben az esetben a csomagtér hosszúsága a kompakt verzió esetében 3,05, a hosszú kivitelnél pedig 3,41 méter hosszú. Vonóhorog ugyancsak elérhető a modellhez.
 
eCitan Tourer: a kereskedelmi személyszállításhoz
A kiszállításokra optimalizált zárt áruszállítóval ellentétben az eCitan Tourer a helyi emissziómentes személyszállítás specialistája. A Tourer esetében alapár része a felfelé nyíló ablakkal ellátott csomagtérajtó és a második tolóajtó, ugyanakkor kérésre kétszárnyú hátsó ajtómegoldással is elérhető. A hátsó sor ülései 1/3-2/3 arányban dönthetők. Számos tárolási lehetőség fokozza az eCitan Tourer praktikumát. Opcionálisan az első ülések háttámlájára nyitható kis asztalokkal is rendelhető az eCitan Tourer második üléssorának utasai számára, amelyek akár írófelületként vagy ételfogyasztás céljából is jó szolgálatot tesznek. A kihajtható asztalok pohártartóval is rendelkeznek. A Tourer opcionális felszereltségi listáján megtalálhatók még az első ülések háttámlájának ülészsebei is.
 
A csomagtartóban egyrészes kalaptartó védi meg a Tourer-ben szállított csomagokat a napsugárzástól és a kíváncsi tekintetektől. A kalaptartó három helyzetben rögzíthető, valamint a hátsó üléspad mögött is helyezhető, ha nincs rá szükség. A csomagháló elősegíti a csomagok megfelelő rögzítését és fokozza a balesetbiztonságot. Ez két helyzetben rögzíthető az első vagy a második üléssor mögött.
 
Két felszereltségi kivitel, vonzó MBUX csomag és erőteljes hajtáslánc
Az eCitan zárt áruszállító és Tourer BASE és PRO felszereltségi kivitelekben érhető el. A PRO kivitel látványfokozó megoldásokkal és megnövelt funkcionalitással érkezik. Például az ajtókilincsek és a tolóajtó sínjeinek burkolata a jármű színére fényezett. A belső tér és a csomagtartó LED-es megvilágítással rendelkezik. Az eCitan PRO esetében alapfelszereltség a Mercedes-Benz audiorendszer, a magasságban állítható vezetőülés, a klímaberendezés, az elektromos működtetésű első ablakok komfort funkcióval és a csomagtartó műanyag padlója. Az opcionális Belső Design csomag további látványos elemekkel szolgál, mint például a műszerfal magasfényű, fekete betétje, a légbeömlők és a hangszórók krómozott kerete, valamint a krómozott belső ajtókilincsek.
 
Az opcionális MBUX (Mercedes-Benz User Experience) multimédiás rendszer intuitív működtetési koncepciót kínál,7 colos érintőképernyővel vagy a kormánykerék érintőgombjaival. az Apple CarPlay és az Android Auto okostelefon-integráció, a Bluetooth vezeték nélküli kihangosító rendszer és a digitális rádió (DAB és DAB+) is szerepel a repertoárban. Az MBUX integrált, merevlemezes navigációs rendszerrel is elérhető, amely különösen könnyen kezelhető, akár a „Hey Mercedes” intelligens beszédvezérlés segítségével, amely más infotainment funkciók vezérlésére is alkalmas.
 
Az eCitan elektromotorjának csúcsteljesítménye 122 lóerő (90 kW). A maximális forgatónyomaték 245 Nm, ami már az indulástól kezdve elérhető, mely különösen erőteljes gyorsulást biztosít álló helyzetből. A lítium-ion akkumulátor ütközésvédett helyen, az alvázban helyezkedik el a hátsó tengely előtt, nettó kapacitása pedig 45 kWh. Az elektromotor az eCitan első kerekeit hajtja. Az erőforrás szinkronmotor, mivel a gerjesztett mágneses mezővel szinkronban történik a hajtás. A frekvenciát a rendszer a sebesség függvényében állítja be a teljesítményelektronika vízhűtésű szabályozójával. Az ügyfelek választhatnak Comfort és ECO (hatótávra optimalizált) menetprogramok, valamint háromféle rekuperációs szint (D- / D / D+) közül.
 
A munkahelyen, otthon vagy a nyilvános töltőállomásokon az eCitan kényelmesen tölthető váltóárammal (AC) 11 vagy opcionálisan akár 22 kW-tal a fedélzeti töltő jóvoltából. A töltéshez szükséges idő az elérhető infrastruktúra és az országspecifikus felszereltség függvénye is. A Mercedes-Benz Wallbox használata sokkal gyorsabb töltést biztosít, mint a hagyományos háztartási csatlakozó.
 
A folyamat még gyorsabb lehet az egyenáramú (DC) gyorstöltők esetében az adott töltöttségi szint és a nagyfeszültségű akkumulátor hőmérsékletének függvényében. Az eCitan akár 80 kW-tal is tölthető egyenáramon, amelynek köszönhetően 10-ről 80 százalékra mindössze 38 percig tart az akkumulátor feltöltése. A CCS (Combined Charging Systems) csatlakozó opcionálisan érhető el AC és DC töltéshez. A csatlakozó elöl, a Mercedes csillag alatt található.
 
Klímaberendezés hőszivattyúval – ergonomikus és kényelmes
Akár épületekben, szárítógépekben vagy hűtőszekrényekben is találkozhatunk hőszivattyúval, ami a levegő praktikus, energiatakarékos temperálását teszi lehetővé. Opcionálisan  az eCitan is hőszivattyút használ a különösen energiahatékony működés érdekében, csökkentve az áramfogyasztást és az energiát a stabil, kiszámítható hatótáv biztosítására fordítva az aktív termomenedzsmentnek köszönhetően. A jármű akkumulátora csak a hőszivattyú kompresszorát hajtja, így közvetlenül nem felel a jármű belső terének klimatizálásáért.
 
Az intelligens termomenedzsment rendszer biztosítja, hogy töltőállomáson történő töltéskor csak a töltő által biztosított energiát használja az előklimatizálás. Ez a funkció nem csupán a jármű akkumulátorát tartja optimális működési hőmérsékleten, de az adott évszaktól függetlenül biztosítja az ideális belső hőmérsékletet. Ezáltal a belső tér hőmérsékletét nem menet közben kell lehűteni vagy felfűteni a megfelelő hőmérsékletre, hanem a klímaberendezésnek csak szinten kell tartania a hőmérsékletet, ezáltal az akkumulátor energiájának nagy részét a hajtásra fordíthatja az autó.
 
Számos segítség a háttérben: vezetést támogató és biztonsági segédrendszerek
A biztonság a Mercedes-Benz márka egyik alapvető értéke. Az eCitan kimagasló biztonsági színvonalát átfogó vezetést támogató segédrendszerei is biztosítják. Ezek számos helyzetben segíthetik a vezetőt és radarérzékelők, illetve kamerák segítségével figyelik a forgalmat és a környeztet. Szükség esetén figyelmeztetnek és beavatkozással is segíthetik a vezetőt. 
 
A törvényileg kötelező ABS és ESP® rendszerek mellett az eCitan szériában rendelkezik a Mercedes-Benz segélyhívó rendszerével, amely kiegészítő funkciókat kínál a törvényileg előírt eCall rendszeren felül. Például a kommunikáció nem a forgalomba helyezési ország, hanem a központi rendszeren beállított nyelv alapján történik, ami különösen vészhelyzetben nyújt nagy segítséget. A Mercedes-Benz segélyhívó központ értesíti a vészhelyzethez szükséges szerveket.
 
Az új eCitan zárt áruszállító számos egyéb vezetést támogató segédrendszerekkel rendelkezik alapfelszereltségként, mint például:
•  Visszagurulás-gátló: fenntartja a féknyomást, ha a vezető leveszi a fékről a lábát, hogy gázt adjon emelkedőn, megakadályozva az autó visszagurulását. 
•  Oldalszél-asszisztens: csökkenti az oldalszél hatását a szélirány felőli első és hátsó kerék célzott fékezésével.
•  ATTENTION ASSIST éberségfigyelő: felismeri, ha a vezető nem figyel és álmossá válik, és hallható, valamint vizuális felhívást ad pihenésre.
 
A következő rendszerek az eCitan Tourer esetében az alapfelszereltség részei, opcionálisan pedig a zárt áruszállítóhoz is elérhetőek:
•  Aktív fékasszisztens: segít elkerülni a ráfutásos baleseteket a vezető előtt haladó vagy álló járművekkel, továbbá a mozgó gyalogosok és kerékpárosok elütését.
•  Aktív sávtartó asszisztens: 70 km/h felett aktív és a fékek helyett a kormányzásba történő finom beavatkozással szabályoz 
___
*5  Klímaberendezéssel együtt
*6  A vezetői és biztonsági segédrendszerek funkciója segítő jellegű és nem mentesíti a vezetőt a felelősség alól.
 
•  Holttérfigyelő asszisztens: radarok segítségével figyeli a jármű melletti holtteret és szükség esetén hallható, illetve a jármű külső visszapillantó tükreiben látható figyelmeztetést nyújt.
•  Sebességkorlátozóasszisztens: kamera segítségével felismeri a sebességkorlátozó táblákat és megjeleníti a műszerfalon Vizuális és hallható figyelmeztetést is tud adni, ha a jármű túllépi az észlelt sebességhatárt.
 
Az aktív biztonság további fokozása érdekében a Mercedes-Benz Vans elérhetővé teszi a Vezetői asszisztensek csomagot az eCitan számára két további biztonsági rendszerrel:
•  DISTRONIC  aktív követésitávolság-tartó asszisztens: automatikusan tartja a beállított sebességet és távolságot az elöl haladó járműhöz képest. Az aktuálisan megengedett sebesség egy gombnyomással átvehető. A rendszer a kamera és a radarérzékelők információit használja. A kívánt követési távolság négy lépésben állítható. Ha a jármű előtti autó megáll, a jármű automatikusan álló helyzetig fékezheti magát. Ha az előttünk lévő jármű három másodpercen belül elindul, az eCitran/eCitran Tourerautomatikusan követi – máskülönben gombnyomásra vagy a gázpedál nyomására történik meg a beállított sebesség és a követés funkció újrafelvétele. A DISTRONIC különálló opcionális felszereltségként is elérhető.
•  Aktív kormányzási asszisztens  : segíti a vezetőt az eCitran/eCitran Tourer sávközépben történő tartásában – ami különösen hasznos monoton egyenes vagy kismértékben kanyargós úton történő vezetés során. A rendszer a felismert sávfelfestéseket használja.
 
A fokozott kényelem és biztonság érdekében parkoláshoz opcionálisan rendelkezésre áll az Aktív parkolási asszisztens PARKTRONIC rendszerrel és tolatókamerával. A rendszer segíti a vezetőt akár kormányzással is a parkolóhelyre történő beállás és az onnan történő kiállás esetén. Derékszögű beállás esetén a rendszer előre- és hátramenetben, párhuzamos parkolásnál pedig hátramenetben használható. Ha az Aktív parkolási asszisztenst beparkolásra használták, a rendszer képes a kiparkolás feladatát is magára vállalni. A PARKTRONIC az oldalsó akadályokra is figyelmeztet.
 
Az ugyancsak opcionális hátsó parkolás csomag hátramenetben nyújt segítséget. Az ultrahangos érzékelők, valamint a hátsó kamera ilyenkor ellenőrzi a jármű mögötti teret. A rendszer segíti az utánfutóra történő rátolatást is. MBUX nélküli eCitan esetén a kamera képe a visszapillantó tükörben jelenik meg, más esetben pedig az MBUX rendszer kijelzőjén látható. Az opcionális vonóhoroggal együtt az eCitan utánfutó stabilizáló asszisztenssel is rendelkezik. Amennyiben a járműszerelvény elkezd kilengni, a rendszer fékezéssel igyekszik stabilizálni a szerelvényt.
 
A LED High Performance fényszórók és a részben LED-es hátsó lámpák opcionálisan ugyancsak elérhetők az eCitanhoz, fokozva a biztonságot éjszaka, köszönhetően széles megvilágításuknak és a napfényhez hasonló színhőmérsékletüknek. Autópályán történő vezetés során a rendszer enyhén megemeli a tompított fényszóró szintjét, hogy tökéletesen igazodjon a vezetési helyzethez. A LED-es fényszórók nagyon kevés energiát használnak.
 
Az alapfelszereltségként elérhető halogén lámpákhoz hasonlóan ezekhez is elérhető a távolsági fényszóró asszisztens. Szélvédő mögötti kamerájával a rendszer folyamatosan ellenőrizi a forgalmat és 40 km/h-s sebesség felett ennek megfelelően szabályozza a fényszórót. Ha a rendszer szemből érkező vagy előttünk haladó autót lát, automatikusan a tompított fényszórót használja, így a vezetőnek nem kell manuálisan váltogatnia a tompított és a távolsági fényszóró között, a rendszer pedig a lehetőségekhez mérten gyakrabban használja a távolsági fényszórót. Az alapfelszereltségként elérhető fény- és esőérzékelő kiváló látási viszonyokat biztosít, megvilágítástól és időjárástól függetlenül. A rendszer szükség szerint automatikusan képes a fényszórók és az ablaktörlők bekapcsolására. Opcionálisan LED-es ködlámpák is elérhetők a modellhez.
 
Az eCitan az utasok védelmében kiemelkedően gazdag biztonsági felszereltséggel rendelkezik. A zárt áruszállító szériában hat légzsák található, beleértve az első-, oldalsó és függönylégzsákokat. A Citan Tourer egy hetedik, középsőégzsákot is kap, amely a vezető és az utas között képes felfújódni, súlyos oldalirányú balesetnél megakadályozva az utasok összeütközését.
___
*7  A DISTRONIC aktív követésitávolság-tartó asszisztens később lesz elérhető.
*8  Az aktív kormányzási asszisztens később lesz elérhető. 
 
A legfontosabb műszaki adatok áttekintése:
 
;  ;  ; eCitan ; eCitan Tourer (kizárólag kompakt)
- Hajtás ;  ; Elsőkerékhajtás 
- Az első tengely elektromotorja: modell ; Külső gerjesztésű mágneses szinkronmotor
- Max. teljesítmény: kW ; 90
- Max. forgatónyomaték: Nm ; 245
- - Végsebesség: km/h ; 132
- Az akkumulátor nettó kapacitása: kWh ; 45
- AC töltési idő*2 legfeljebb 11 kW (széria) / legfeljebb 22 kW (opcionális): óra ; 4,5/2,5
- Töltési idő gyorstöltőnél (DC töltés2, legfeljebb 80 kW): perc ; kb. 38 (10-80% SoC)
- Töltési feszültség:  ; 400V
- Jármű
- Hosszúság/szélesség/magasság (kompakt), Hosszúság/szélesség/magasság (hosszú): mm ; 4498/1859/1819, 4922/ 1859/1830 ; 4498/1859/1819
- Tengelytávolság (kompakt), Tengelytávolság (hosszú): mm ; 2716, 3100 ; 2716 
- A raktér max. mérete VDA szerint (kompakt), A raktér max. mérete VDA szerint (hosszú): m3 / l. ; 2,9 m3, 3,62 m3 ; 1979 l
- Megengedett össztömeg/terhelhetőség (kompakt), Megengedett össztömeg/terhelhetőség (hosszú): kg ; 2220–2240/521-544, 2480–2490/485–722 ; 2390 / 375-516
- Fordulókör: m ; 11,2 / 13,2 ; 11,2
- Tengelytávolság: mm ; 2716 / 3.100 ; 2176
- Max. tetőterhelés: kg 80 tetőcsomagtartóval
- Vontatási kapacitás (fékezett/fékezetlen): Akár 1450 / 750, Akár 1400 / 750 ; 1500 / akár 750
- Fogyasztás és hatótávolság*9
- Kombinált áramfogyasztás (WLTP): kWh/100 km ; 18,96 ; 19,16
- Kombinált CO2-kibocsátás, WLTP: g/km ; 0
- Hatótáv (WLTP): km ; 284 / 283 ; 280
 
A hosszú tengelytávolságú Mercedes-Benz Citan piaci bevezetése
 
A hagyományos hajtású Citan zárt áruszállító hosszú tengelytávolságú változata a nyár elején kerül piacra. Az alapár 28.390 euró4 lesz a 95 lóerős (70 kW) Citan 110 CDI esetében BASE felszereltségi kivitelnél.
 
3,62 köbméteres rakterével még több helyet biztosít a szállításhoz és a felszerelések tárolására (0,72 m3-rel többet, mint a kompakt modell. A raktér hasznos hossza,17 méter az elválasztó falig, a terhelhetőség akár 855 kilogramm is lehet.
___
*9  A hatótávolság és az áramfogyasztási adatok meghatározása a 692/2008/EC szabályozás szerint történt.
 
A Citan hosszú tengelytávolságú verziója három motorváltozatban érhető el.  A két dízelmotoros kivitel teljesítménye 95 és 116 lóerő. A benzines csúcsmodell pedig 131 lóerős. A hosszú zárt áruszállító alap- és opcionális felszereltsége megegyezik a kompakt kivitelű modellel. Ezek között megtalálható a BASE és PRO felszereltségi kivitel, az MBUX multimédia rendszer, a LED High-Performance fényszóró, a parkoló csomag aktív parkolás asszisztenssel és a hátsó parkolás csomag tolatókamerával. 
 
www.mercedes-benz.hu    

NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Mercedes ; Munkagép, haszongép ; Robot, automatika, automata ; Radar, szenzor, ultrahang, érzékelő ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: