Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Harmadszor is bért emel az ALDI, 1.000 új munkahely a vállalatnál 

2022.12.21

Forrás: Aldi Sajtóközlemény
Biatorbágy, 2022.12.21. – Az ALDI Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött. A vállalat dolgozói az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen újabb 10%-os béremelésben részesülnek 2023. január 1-jétől.


Ezzel egyes területeken 37%-kal növelte béreit az áruházlánc mindössze 12 hónap alatt, így munkatársai reálbére is jelentősen emelkedett. A logisztikai területen a minimálbér kétszeresét is meghaladja a kezdőbér. Az ALDI a tervezettnél jóval több, közel 1.000 új munkahelyet hozott létre Magyarországon alig egy éven belül, így már több mint 6.000 főnek biztosít kiszámítható karriert és a magas inflációs környezetben is stabil megélhetést. 

Az ALDI Magyarország számára a vásárlók és munkatársai elégedettsége egyaránt kiemelten fontos. A vállalat hisz abban, hogy elkötelezett dolgozók tudnak értéket teremteni a fogyasztók számára. A vásárlók akkor térnek be szívesen az ALDI áruházakba, ha az alacsony árak mellett színvonalas kiszolgálásban részesülnek minden egyes alkalommal, ezt a szolgáltatási minőséget pedig motivált munkatársakkal éri el a cég.

Az áruházlánc célja, hogy más szektorokkal szemben is versenyképes bért kínáljon már az első naptól fogva, meglévő munkatársainak pedig folyamatos bérfejlesztésekkel fizetésük reálértékének megtartására vagy növelésére törekszik. Az ALDI 2022-ben már kétszer is emelt bérein: januárban minden munkavállalóra egységesen vonatkozó 8%-os fizetésemelésről döntött, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19% közötti bérfejlesztést valósított meg. A mostani béremelés – néhány pozíciót leszámítva – egységesen 10%-os, és 2023. január 1-jén lép életbe. A vállalat folyamatos bérfejlesztésének köszönhetően így a legtöbb ALDI-dolgozó bére 12 hónap alatt 26-37% közötti mértékben emelkedett, ami számottevően meghaladja az infláció jelenlegi mértékét, ezáltal a munkatársak reálbére is növekedett. A vállalat sávos rendszerben honorálja munkatársai lojalitását: minél tovább dolgozik a vállalatnál egy munkavállaló, annál magasabb bérsávba kerül. A bérsávok minden esetben az ALDI-nál eltöltött szolgálati évekhez kötöttek, így a dolgozókat a munkaévek számának növekedésével bértárgyalások nélkül, automatikusan a következő bérsávba sorolják. 

Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett 2023. január 1-jétől havi bruttó 430.700 forintra, a kiemelt üzletekben bruttó 473.800 forintra emelkedik. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 596.700 forint lesz.

A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése a minimálbér több mint kétszeresére, havi bruttó 477.000 forintra, a 6. évtől bruttó 553.700 forintra nő, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 574.700 forint.

Az üzletvezetők bére január 1-jétől bruttó 809.400 forinttól indul, míg a 10 éve az ALDI-nál dolgozó áruházvezetőké akár bruttó 1.249.800 forint is lehet. 

A vállalat kiemelt figyelmet fordít munkavállalói egészségmegőrzésére, ezért a versenyképes béreken kívül valamennyi munkatársának ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat is biztosít, továbbá minden nap friss zöldséget és gyümölcsöt kínál a dolgozóknak.

1.000 új munkahely 12 hónap alatt

Az ALDI Magyarország dinamikusan fejlődik, az utóbbi időben pedig tovább nőtt a vásárlók érdeklődése a diszkontáruházlánc iránt. A megnövekedett vásárlószám és forgalom miatt a vállalat jelentősen növelte magyarországi munkatársai létszámát, hogy a megszokott magas színvonalon tudja biztosítani a lakosság, a magyar családok ellátását az emelkedő inflációs környezetben is alacsony árú élelmiszerekkel és non-food termékekkel. A vállalat ezért a tervezettnél jóval több új munkahelyet hozott létre a kereskedelem, a logisztika, az informatika és az ügyvitel területén: egy év alatt közel 1.000 fővel nőtt az ALDI cégcsoport által Magyarországon foglalkoztatottak száma, ami közel 30%-os bővülésnek felel meg, így a cégcsoport már az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik. Az áruházlánc célja, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem egyik meghatározó szereplőjeként hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik pillére a jórészt magyar forrásból származó termékválaszték – a vállalat kizárólag hazai friss húst tart állandó kínálatában, továbbá 65 alapvető tejtermék és minden tojás is hazai termelőktől és feldolgozóktól jut el az áruházlánc üzleteinek polcaira. A vállalat számára a másik pillér a foglalkoztatottság növelése, stabil, válságálló munkahelyek létrehozása, amelyekhez versenyképes fizetések társulnak.

„A stabilitás jelenti az egyik legnagyobb értéket az ALDI számára. Vásárlóinknak folyamatosan alacsony árakat, munkatársainknak inflációkövető vagy azt meghaladó mértékben növekvő béreket és karrierlehetőséget biztosítunk. Felelős munkaadóként a kötelező oktatások mellett ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat, képzéseket és előrelépési lehetőségeket nyújtunk kollégáink számára. Törekvéseink sikerét igazolja, hogy az idén országszerte 14 helyszínen megtartott toborzórendezvényeinken, illetve a zenei fesztiválokon is jelentős volt a munkakeresők részéről az érdeklődés az ALDI mint munkaadó iránt” – mondta el Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója. 

Az ALDI-ról

Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg 163 áruházzal áll a vásárlók rendelkezésére és több mint 6.000 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig saját tulajdonú boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. Az ALDI környezetvédelmi tevékenységével 2021-ben és 2022-ben is elnyerte Az Év Környezettudatos Kereskedője díjat, látványpékségeinek fejlesztésével pedig Az Év Friss Pékáru Kereskedője 2022-es elismerést. Az ALDI Magyarország lett a PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díj első helyezettje a kiskereskedelem kategóriában. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.  

Sajtófotók az alábbi oldalról tölthetők le: 
https://www.aldi.hu/hu/az-aldirol/sajtoszoba/fotogaleria.html   

www.aldi.hu    


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Élelmiszer ; - Aldi ; FMCG, kereskedelem ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: