Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

IAA Transportation 2022 haszonjármű-kiállítás: az MAN alakítja a változást

2022.08.30

Forrás: MAN Sajtóközlemény
Jelentős kihívások elé állítja a fuvarozóvállalatokat az áruszállítás szén-dioxid-semlegesítése, a logisztika digitalizációja és az egyre nagyobb járművezető-hiány.


Az MAN Truck & Bus válaszokat ad majd ezekre a kérdésekre az IAA Transportation 2022 haszonjármű-kiállításon, miközben alakítja is a változást: a hagyományos termékek esetében még kisebb üzemanyag-fogyasztással, még vonzóbb járművezetői munkahellyel és még nagyobb kényelemmel, valamint még innovatívabb digitális szolgáltatásokkal; míg a jövő számára szén-dioxid-mentes és intelligensen hálózatba kapcsolt fuvarozással, önvezető járművek fejlesztésével és 2024-től egy nagy sorozatban gyártott, tisztán elektromos hajtású nehéz-tehergépjármű piaci bevezetésével, amelynek sorozatgyártáshoz közeli prototípusát az MAN Hannoverben mutatja be először széles közönség előtt egy szakkiállítási premier keretében. Az akár 800 kilométeres napi hatótávolságával és megawattos töltési lehetőségével az új eTruck nemcsak a hosszú távú fuvarozást villamosítja majd, 

¤  IAA 2022: az MAN alakítja az átállást a dízelüzemű tehergépjárművekről a szén-dioxid-mentes, klímabarát és intelligens szállítási megoldásokra
¤  Az új MAN D26 motor és az aerodinamikai újítások eredményeként további 4 százalék üzemanyag-megtakarítás nagyobb teljesítmény és nyomaték mellett
¤  Új Individual Lion S felszereltségi csomagok az MAN TGX és TGS típushoz, amelyek így még exkluzívabb és vezetőközpontúbb járművek

Egyre gyorsul az átállás a fenntartható, klímasemleges közlekedésre, különösen a fuvarozási ágazatban. Ezért az MAN az idei IAA haszonjármű-kiállításon a 12-es pavilon C20-as standján arra a három nagyszabású irányzatra összpontosít, amelyek a változást kísérik: nulla károsanyag-kibocsátás a szén-dioxid-mentes közúti áruszállításért, digitalizáció a tehergépjárművek optimális integrálásához a szállítási folyamatokba, valamint önvezetés a nagyobb biztonságért és hatékonyságért, a szűkös járművezetői erőforrások célirányos felhasználásáért és a különböző szállítási módok intelligens, klímabarát kombinációjáért. De ennek az átállásnak az aktív alakítása azt is jelenti, hogy a hagyományos termékek terén is innovatívnak kell maradni. „A még kisebb üzemanyag-fogyasztással, a járművezetői igényekre fordított még nagyobb figyelemmel és az olyan hasznos digitális szolgáltatásokkal, mint például az automatikus fizetés az üzemanyagtöltő állomásokon, egyszerűsítjük ügyfeleink mindennapos üzletmenetét. Rugalmasabbá tesszük a termelésünket, és a jövőbeli nehézkategóriás elektromos tehergépjárművünket (eTruck) a hagyományos járművekkel közös gyártósoron állítjuk majd elő. Így elektromos vagy dízelhajtású teherautókat is készíthetünk ügyfeleinknek, igényeiktől függően. Új eTruck járművünk minden alkalmazási területre megfelel majd a gyártás elindulásakor, legyen szó biotej regionális elosztásáról vagy zöldacél hosszú távú fuvarozásáról. A lehető legszorosabb együttműködéssel végigkísérjük ügyfeleinket az elektromos közlekedésre való átállás folyamatán az elektromos buszok és kishaszonjárművek, valamint az elosztófuvarozásban az eTGM elektromos modellünk által szerzett sokéves szakértelmünk alapján” – mondta Alexander Vlaskamp, az MAN Truck & Bus elnök-vezérigazgatója, ismertetve a gyártó megközelítését a fenntartható, klímasemleges közlekedés felé vezető utat illetően.

MAN eTruck

Az MAN a kiállításon tartott bemutatójában az új MAN eTruck sorozatgyártáshoz közeli prototípusát állítja a középpontba, amely 2024-től áll munkába az első ügyfeleknél. Az úttörő elektromos oroszlán egyik műszaki különlegessége, hogy felkészítették a jövőbeli megawattos töltésre: a nagy töltőteljesítmények a rövid töltési idők által alkalmassá teszik az elektromos teherautókat arra, hogy naponta 600 és 800 kilométer közötti távokat tegyenek meg nehézsúlyú, hosszú távú fuvarozásban, a későbbiekben pedig akár 1000 kilométert is. A kis üzemeltetési költségek és a legjobb energiamérleg révén az akkumulátoros elektromos járművek kínálják a legmegfelelőbb technikát a jövő szén-dioxid-mentes haszonjárműflottái számára. A sokoldalú alkalmazhatóság és felépítményezhetőség terén a jövőbeli MAN eTruck semmiben sem marad el a mai dízelüzemű tehergépjárművektől: hűtött élelmiszerek szén-dioxid-mentes, hosszú távú fuvarozása éppúgy lehetséges ezzel a járművel, mint csendes és kipufogógáz nélküli városi hulladékgyűjtés vagy építőanyagok teljesen elektromos kiszállítása az építkezésekre.

Nulla károsanyag-kibocsátás: az elektromosra való átváltás teljes körű megközelítése

Egy flotta dízelüzemről elektromos hajtásra való sikeres átváltásához az ügyféligények teljes körű elemzése már jóval az elektromos tehergépjárművek beszerzése előtt szükséges. Ezért az MAN eMobility Consulting tanácsadó szolgáltatás, amelyet az MAN az IAA-n mutat be először a hamarosan érkező elektromos teherautóhoz, nemcsak a járműre vonatkozó szaktanácsadást foglalja magában, hanem az ügyfél sajátos üzemeltetési körülményeit is figyelembe veszi, például az üzemeltetés fázisait, beleértve a költségoptimalizálást, az útvonalelemzést, a flottaoptimalizálást és, erre épülve, a töltőinfrastruktúrára vonatkozó szükséges tanácsadást. A digitális eszközök, mint például az új MAN eReadyCheck, amelyet az ügyfelek az IAA időpontjától használhatnak annak felmérésére, hogy az elosztó útvonalaik hogyan járhatók be tisztán elektromosan, vagy az MAN eManager, amelynek használatával a flottamenedzserek szemmel tarthatják a flotta összes teherautójának fontos töltési adatait, támogatást biztosítanak ehhez. Ezek az MAN Transport Solutions által a kiállításon ismertetett eSolutions részei, amelynek keretében a töltőinfrastruktúra terén is bemutatnak majd különféle partnereket.

Digitalizáció: hasznos segítség a mindennapos üzemeltetéshez a fuvarozásban

A digitalizációt illetően az MAN az IAA kiállításon áttekintést nyújt a digitális szolgáltatások már jelenleg is kiterjedt kínálatáról, valamint előrevetíti a későbbiekben érkező digitális szolgáltatásokat. Az MAN Now segítségével a navigáció térképadatai már jelenleg is frissíthetők, és vezetési funkciók, mint például az MAN EfficientCruise domborzathoz előrelátón igazodó sebességszabályzás vagy az adott alkalmazásokra szabott váltóvezérlő programok, távolról is feltölthetők a járműre.

A szervizműveletek gyorsan és könnyedén elvégezhetők az MAN ServiceCare digitális karbantartásmenedzsment-rendszerrel, míg az MAN Perform online hatékonyságfigyelő rendszer segít biztosítani, hogy a tehergépjármű mindig üzemanyag-hatékonyan működjön. Az IAA kiállításon az MAN most először egy új, digitális fizetőrendszert is bemutat, amely jelentősen megkönnyíti a járművezetőknek a tankolásokat és a flottamenedzsereknek az üzemanyag-költségek nyomon követését.

Automatizálás: úton a logisztikai központok közötti önvezetés felé

A szén-dioxid-mentes hajtásmódok mellett az önvezetés is egy kulcsfontosságú eszköz a fenntartható áruszállításra való átálláshoz. Az előnyei: kevesebb emberi hibából bekövetkező baleset, nagyobb rugalmasság és hatékonyság azáltal, hogy a fuvarozási folyamatok függetlenednek a kötelező vezetési és pihenőidőktől, valamint a hosszú távú fuvarozásban a nem kedvelt járművezetői feladatok csökkenése a városi és regionális fuvarozásban az igényesebb és változatosabb járművezetői tevékenységek javára a még rendelkezésre álló kevés gépjárművezető számára.

Az IAA kiállításon az MAN különböző jelenleg is futó gyakorlati projekteken keresztül igyekszik ismertetni a folyamatos fejlesztés lépéseit a zárt területeken alkalmazott önvezetéstől a logisztikai központok között, autópályán bevetett teljes önvezetésig: az ANITA projekt az együttműködő partner, a Deutsche Bahn közúti-vasúti átrakóterminálján a konténerek automatizált felvételének és szállításának fejlesztésével foglalkozik, amelynek eredményeként jelentősen javulhat az átrakási folyamat és ezáltal a klímabarát kombinált fuvarozás teljesítménye. Ugyanakkor az ATLAS-L4 projekt már konkrétan a logisztikai központok közötti önvezetés bevezetésén dolgozik, mivel ezt 2022-től az önvezetésről szóló törvény lehetővé teszi. 2024 végén az ATLAS-L4 lesz az első önállóan közlekedő tehergépjármű egy német autópályán.

Üzemanyag-megtakarítás: akár 4 százalékkal kisebb fogyasztás nagyobb teljesítmény mellett

A klasszikus dízelhajtás terén az MAN a D26 motor új kiadását viszi el az IAA kiállításra. A motor számos továbbfejlesztésének köszönhetően a hosszú távú fuvarozás, a nehézsúlyú elosztóalkalmazások és az építőipari szállítások mindenese akár 3 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt a már eleve nagyon gazdaságos jelenlegi változathoz képest – ráadásul úgy, hogy ezzel egy időben mindegyik teljesítményszint esetében 50 newtonméterrel nőtt a nyomaték és 10 lóerővel nőtt a teljesítmény. A hosszú távú fuvarozásban további megtakarítást eredményeznek az MAN TGX új aerodinamikai módosításai, amelyek tovább csökkentik a fülke légellenállását, valamint a toldatok, amelyek simábbá teszik a levegő áramlását a fülke és a félpótkocsi közötti területen: ezáltal a motor módosításaival együtt akár 4 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető a hosszú távú fuvarozásban.

Középpontban a járművezető: új Individual Lion S felszereltség

Az IAA Transportation 2022 kiállítás újdonságaként az MAN még több érzelmi töltettel látta el meglévő termékkínálatát: az exkluzív csúcsfelszereltséget képviselő Individual Lion S, amely a járművezetők, illetve a vállalkozók körében egyaránt népszerű és nemrég piros pontot kapott a Red Dot Design Award díjkiosztóján, az IAA időpontjától kezdve már az MAN TGS típushoz is elérhető lesz. Ezzel egy időben alaposan megújul ez a felszereltségi csomag: a különleges színösszeállítás mostantól az MAN OptiView tükörhelyettesítő rendszer kameratartó karjaira is kiterjed. Ezzel a rendszerrel megszűnnek a holtterek a járművezető számára a közlekedési helyzetek és a közlekedés többi résztvevőjének észlelésében. Továbbá új látványjegyekkel egészítették ki a jellegzetes belső és külső vörös dizájnelemeket. Többek között a hosszú fülkék oldalfalain fekete vagy vörös színű elemek emelik ki a légterelő bordákat, valamint egy vonzó fekete optikai csomag is rendelkezésre áll.

www.man.eu     


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Önvezető, automatizált járművezetés, ; Munkagép, haszongép ; - MAN ; Robot, automatika, automata ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Internet, IoT, felhő ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; Kiállítás, konferencia

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: