Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

A Schaeffler közgyűlése megszavazta az osztalék összegének megduplázását

2022.04.21

Forrás: Schaeffler Sajtóközlemény
• Az elsőbbségi részvények után 50 eurocent osztalék kerül kifizetése
• Erős lábakon áll a Schaeffler
• A fenntarthatóság és a digitalizáció áll a vállalati stratégia középpontjában


A Schaeffler AG részvényesei a mai napon a globálisan tevékenykedő autóipari és ipari beszállító évi rendes közgyűlésén elfogadták az Igazgatótanács osztalékra vonatkozó javaslatát. A virtuálisan megtartott rendezvényen mintegy 410-en vettek részt. A részvényesek kérdéseket intéztek az Igazgatótanács felé a jelenlegi helyzetre és a 2021-es üzleti évre vonatkozóan.

Az elsőbbségi részvények után járó osztalék megemelése 50 eurocentre

A szavazati joggal nem rendelkező elsőbbségi részvények után kifizetésre kerülő osztalék mértéke 50 cent. A kifizetési ráta közel 44 százalék, ez a 30-50 százalékos célként megfogalmazott sáv felső határán van az anyavállalat részvényeseinek beszámítható rendkívüli hatások előtti konszernszintű eredményre vonatkoztatva.

„A nehéz körülmények ellenére is jó eredménnyel zártuk a 2021-es üzleti évet. Így részvényeseinknek ismét vonzó osztalékot tudunk fizetni. Az elmúlt évek folyamatos stratégiai fejlesztéseinek köszönhetően jól felkészültünk az előttünk álló kihívások kezelésére”- mondta Klaus Rosenfeld, a Schaeffler AG Igazgatótanácsának elnöke.

Komoly fejlődés a 2021-es üzleti évben a változó körülmények ellenére

Beszámolójában Klaus Rosenfeld kitért a vállalat elmúlt üzleti évben mutatott fejlődésére és az integrált autóipari és ipari beszállítói pozíció erősítésére. A Schaeffler-csoport sikeréhez nagy mértékben járult hozzá az Autóipari technológiák üzletág jó teljesítménye, mely 4 százalékpontos értékkel jobban teljesített, mint a világszintű személyautó- és könnyűhaszongépjárműgyártás. Ezen túlmenően az Autóipari kereskedelem üzletág profitálni tudott az árbevétel jelentős mértékű emelkedéséből és az egyedi mobilitás iránti kereslet növekedéséből. A pozitív eredmény összességében a Schaeffler-csoport több lábon állására és különösen az Ipari üzletág erős növekedésére vezethető vissza. Ez a divízió 2021-ben valamennyi régióban kétszámjegyű növekedési rátát ért el, és ezzel jelentős mértékben hozzájárult a vállalat eredményéhez. A bizonytalanságokkal teli évben ez a diverzitás volt az erős szabad cash flow feltétele.

Erős lábakon áll a vállalat, folytatja a stratégia végrehajtását

"A 2022-es év nehéz lesz. Nagyon bizonytalan környezetben dolgozunk. Az Ukrajnában zajló háború komolyan érint minket. Hasonlóan más vállalatokhoz, minket is hátrányosan érintenek az emelkedő alapanyagárak, a növekvő energia-, fuvar- és logisztikai költségek, valamint a globális ellátási láncok egyre nagyobb bizonytalansága”- mondta Klaus Rosenfeld. „Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezeknek a körülményeknek a Schaeffler-csoportra gyakorolt hatásait a lehető leginkább mérsékeljük. Valamennyi globális kihívás és bizonytalanság ellenére folytatjuk a stratégiánk végrehajtását. Mindezek mellett tisztában erőségeinkkel, mellyekkel integrált technológiai konszernként rendelkezünk.”

A fenntarthatóság és a digitalizáció áll a vállalati stratégia középpontjában

A vállalati stratégiában a fenntarthatóság és a digitalizáció témái bírnak a legnagyobb jelentőséggel a vállalat valamennyi területén. 2021. októberében intenzív előkészítő munka után a vállalat azt tűzte ki célul, hogy 2040-ig klímasemlegessé válik. Azóta kidolgozásra került egy konkrét és egyértelmű terv, mely tartalmazza a mérföldköveket és az egyes évek sikermutatóit.

Kiváló példa a Schaeffler fenntartható technológiáira az Autóipari technológiák üzletág folyamatos fejlesztése. Ez a divízió a sok éves gyártási kompetenciájának és az értéklánc megfelelő nettó kimeneti arányának köszönhetően tud elektromos hajtásrendszereket értékesíteni széles körben történő alkalmazásra, és ezzel már most is formálja a CO2-mentes mobilitást.

A digitalizáció többek között az Autóipari Kereskedelem üzletágban játszik egyre nagyobb szerepet. Az elmúlt években már digitalizálásra került a teljes értékteremtési lánc - egészen a műhelyekig. Erre építve az üzletág a digitális szolgáltatások széles, egyre növekvő termékportfólióját kínálja.

Az Ipari üzletágban a robottechnika, mint új növekedési terület került kiaknázásra az előző üzleti évben. A könnyűszerkezetes robotok és kobotok számára tervezett precíziós váltó fejlesztésével lehetővé válik a legnagyobb hatékonyságú és legmagasabb minőségű automatizált sorozatgyártás. A Melior Motion cég átvételével - és ezáltal a portfóliónak a nehezebb és nagyobb robotok irányába történő bővítésével - további piaci területek nyíltak meg a Schaeffler-csoport számára.

A konszern saját célgépgyártása további jó példa a Schaeffler-csoport erősségére és meghatározó termelési és gyártási kompetenciájára. Ez a vállalati terület több mint 60 éve nagy sikerrel gyárt különböző gyártóberendézeseket a vállalatnak, valamint üzletágainak és régióinak. A Schaeffler-csoport fejlesztését illetően a tervek között szerepel, hogy ezt az üzleti területet egyre inkább megnyitják külső ipari vevők felé, és a célgépgyártást önálló területté alakítják a Schaeffler-en belül.

„A vállalat megalapítása után 75 évvel is az újító szellem és az alkalmazkodóképesség jelenti a Schaeffler-csoport sikerességének alapját. A változásra esélyként tekinteni, és azt aktívan alakítani - ez az egyik legnagyobb erősségünk. A tőkepiac különböző képviselőivel folytatott konstruktív párbeszéd nagy jelentőségű számunkra”- mondta Georg F. W. Schaeffler családi részvényes és a Felügyelőbizottság elnöke.

A szavazások eredményei valamint a Felügyelőbizottság elnökének és az Igazgatótanács elnökének a közgyűlésre készített beszámolója hamarosan elérhető a www.schaeffler.com/agm oldalon.

Az üzleti jelentés itt érhető el:
www.schaeffler-annual-report.com  

Jövőre vonatkozó kijelentések és előrejelzések  

Jelen sajtóközleményben bizonyos kijelentések esetében jövőre vonatkozó kijelentésekről van szó. A jövőre vonatkozó kijelentések természetüknél fogva számos olyan kockázatot, bizonytalanságot és feltételezést tartalmaznak, amelyek azt eredményezhetik, hogy a tényleges eredmények vagy fejlemények a jövőre vonatkozó kijelentésekben megadott vagy azokban utalásként szereplő eredményektől vagy fejleményektől lényegesen eltérnek. Ezek a kockázatok, bizonytalanságok és feltételezések hátrányos hatással lehetnek az ebben a dokumentumban leírt tervek és fejlesztések eredményére és pénzügyi következményeire. Nem kötelességünk, hogy új információk, jövőbeni fejlemények alapján vagy egyéb okokból adódón nyilvános közlemény útján aktualizáljuk, vagy módosítsuk a jövőre vonatkozó kijelentéseket. Ezen sajtóközlemény címzettjeinek nem szabad aránytalan módon bízniuk a jövőre vonatkozó kijelentésekben, melyek kizárólag ezen sajtóközlemény napján érvényes állapotot tükrözik vissza. Ebben a sajtóközleményben ismertetett múltban előforduló trendekre vagy fejleményekre vonatkozó kijelentések nem tekinthetők olyan kijelentéseknek, miszerint ezek a trendek vagy fejlemények a jövőben is folytatódnak. Az előbbiekben feltüntetett figyelmeztetéseket a Schaeffler vagy annak nevében cselekvő személyek későbbi írásbeli, vagy szóbeli jövőre vonatkozó kijelentéseivel kapcsolatban figyelembe kell venni.

www.schaeffler.hu     


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; Robot, automatika, automata ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem ; - Schaeffler

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: