Ön egy túl régi böngészőt használ, ami nem kérpes megjeleníteni megfelelően ezt a weboldalt. Kérjük frissítse böngészőjét!

Telt ház előtt zajlott Európa jövőfesztiválja, a BMW i által támogatott Brain Bar Budapest

2016.06.15

Forrás: BMW Sajtóközlemény
A tavaly hatalmas sikerrel debütáló Brain Bar Budapest idei felvonásán húsz ország több mint hetven kutatója, kreatív szakembere és technikusa osztotta meg ötezer látogatóval véleményét és kutatási eredményét az üzleti élet, a tudomány és a művészet jövőjével kapcsolatban.


A fesztivált idén is a BMW Group támogatta.

A június elején huszonöt budapesti helyszínen megrendezett második Brain Bar Budapest jövőfesztivál a tavalyihoz hasonlós sikereket könyvelhetett el: a hetven szakembert, többek között a közösségi média sztár kanadai űrhajóst, Chris Hadfield-et és számos zenei fellépőt felvonultató rendezvényre már elővételben elkeltek a jegyek. A jövőfesztivál nemzetközi elismertségét jól demonstrálja az a tény, hogy a rendezvényre látogatók csaknem harmada kifejezetten a Brain Bar Budapest miatt érkezett Magyarországra – tavaly még csak 5%-os volt a külföldi látogatók aránya –, továbbá az is, hogy a rendezvény főtámogatójaként a Google-t, médiapartnereként pedig a WIRED-öt köszönthették a szervezők.

A Brain Bar Budapest fesztivál mobilitás partnere, a tavalyi évhez hasonlóan a BMW Group Magyarország, amely BMW i almárkájával az esemény szerves részeként jelent meg támogatói szerepében. A fesztivál teljes ideje alatt a résztvevő külföldi és magyar előadókat több mint 10 db BMW szállította a különböző helyszínek között. Az Erzsébet-téri Akvárium mellett, a Bálnában egy BMW i Lab működött a fesztivál teljes ideje alatt, ahol a résztvevők előzetes regisztráció alapján a jövő mobilitása körül zajló témákban cseréltek eszmét. A centenáriumi évét ünneplő BMW Group-ot Michael Knudsen, a vállalat mobilitási stratégiáért felelős vezetője képviselte a rendezényen, ahol a jövő közlekedésével és kiemeleten a városi közlekedéssel kapcsolatos előadását és kerekasztal-beszélgetését is teltházas közönség előtt adta elő. A BMW i almárka, mint az elektromos autózás egyik legsikeresebb hazai képviselője integráltan jelent meg a rendezvényen, nemcsak az elektromos közlekedés, de az ahhoz kapcsolódó különböző szolgáltatások, mint a ChargeNow töltőhálózat vagy a DriveNow autómegosztási programok is izgalmas témát szolgáltattak.

„A Brain Bar Budapest fesztivál egy hihetetlenül friss, lüktető és a hallgatóságot gondolkodásra ösztönző eszmecsere-platform, ahol a világ minden részéről érkező előadók egyedi és színes témákat hoznak magukkal és tárnak a közönség elé. Úgy gondoljuk, hogy a BMW i, mint a BMW Group-on belül az innovációt jelképező almárka, remekül illeszkedik a fenntarthatóságot szem előtt tartó és a jövő kihívásaira választ kereső fesztiválhoz. Reméljük, hogy Magyarországon is egyre több emberhez jut el üzenetünk, mely szerint a jövő autózása ma már elérhető a BMW i márka által is” – mondta el Mala Ferenc márkavezető a fesztivál kapcsán.

További információk: http://www.brainbarbudapest.hu/

www.bmw.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Autómegosztás, járműmegosztás, fuvarmegosztás ; - BMW, MINI, Rolls-Royce ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem

Eladó ipari cégek ajánlatainkból:

Legújabb  Ipari hírek a több mint 12.000 ipari hírből:

Legújabb Cégfelvásárlás hírek: